2018. április 28., szombat

Vesakh - a Buddha ünnepe

A Vesakh az áprilisi vagy a májusi telihold ünnepe, mely az idén április 29-re esik. A különböző országok saját hagyományaik szerint különböző napokon tarthatják az ünnepet. De bármikor is tartják, nincs ennél szebb ünnep a buddhista világban. Sri Lanka különösen szerencsés, mert erre az időre már be-beköszönt a monszun kisebb-nagyobb esőivel, és a sziget mostanra gyönyörű zölddé, virágossá válik, mintegy köszöntve ezzel is a Megvilágosodottat. 






Ezen a napon ünnepeljük hát a Buddha születését, 35 éves korában történt megvilágosodását és 80 éves korában bekövetkezett eltávozását.

Születését csodás jelek kísérték, szüleinek nem lehetett gyermekük, végül Maha Maya Devi számtalan imái visszhangra találtak, és álmában egy fehér elefánt megtermékenyítette az ormányával. Midőn eljött a szülés ideje, felkerekedett, hogy a kornak, a hagyománynak és a vallásnak megfelelően édesanyja otthonában hozza világra gyermekét. Elindult szülővárosába, Dehvara Purába, és az oda vezető úton, a Lumbini kertjében, egy csodásan virágzó szálafát állt meg megcsodálni, és kicsit piheni az ágai alatt. Ezt az időt választotta a kis Sziddhárta herceg arra, hogy a világra jöjjön. 


Maya királyné a szálafa lehajló ágaiba kapaszkodva hozta a világra fiát. A legenda szerint a kis Sziddhárta hetet lépett a négy égtáj felé, és azt mondta: "Ez lesz az utolsó leszületésem." Minden lépése nyomán egy-egy lótuszvirág fakadt a földből. 



A gyermek születése után azonnal visszaindultak lakóhelyükre, Kapilavatthuba, ahol is a hetedik napon Maya királyné eltávozott az élők sorából. A kis herceget nagynénje, Prajapati Gotami nevelte fel. 

A herceg felnőtt, elvette feleségül Yasodhara hercegnőt, és született egy kicsi fiuk, Rahula. Ám nemsokára víziók kezdték gyötörni, amik egyre mélyebb és mélyebb gondolatokat ültettek el benne. Ehhez hozzájárult, hogy addigi, burokba zárt életéből - és a palotából - kilépve találkozott a szenvedés három gyökérokával: a betegséggel, az öregséggel és a halállal. Mivel ezek a gondolatok nem hagyták nyugodni, egy éjjelen - a júliusi Esala telihold napján - búcsút vett családjától és legjobb barátjától, Channától és elhagyta a palotát. 



6 évig meditált az erdőben, ahol aszkétákhoz csatlakozott, kereste a szenvedéstől való megszabadulás módját. Miután világossá vált számára, hogy a mindenről való lemondás ugyanolyan szélsőség, mint a gazdagságban való tobzódás, és egyik sem vezet sehová, az arany középutat választva leült egy fikuszfa - Bó-fa - alá és egy hét napig tartó mély meditáció során meglátta a valóságot, azaz megvilágosodott. 


Az elkövetkezendő években, egészen 80 éves koráig a Négy Nemes Igazságot tanította az embereknek, mely a következőkből áll: 

1. Az életben van szenvedés. 
2. Ennek a szenvedésnek oka van.
3. Ez a szenvedés megszüntethető. 
4. A megszüntetéshez vezető út, azaz a Nyolcrétű Nemes Ösvény. 


A Nyolcrétű Nemes Ösvény, mely mindenki számára elsajátítható - mindenki Buddha-természetű - a következő elemekből áll: 

Helyes szemlélet
Helyes szándék
Helyes beszéd
Helyes beszéd
Helyes cselekvés
Helyes életmód
Helyes erőfeszítés
Helyes éberség
Helyes elmélyedés. 

Bővebben Bódhi Bikkhu és Valpola Rahula buddhista szerzetesek műveiben olvashattok róla. 

Bódhi Bikkhu könyve itt. 

Valpola Rahula könyve itt.

45 évig tanította az embereket a Megvilágosodott, és 80 éves korában elérkezett az idő az eltávozásra. Utolsó tanítását adta az embereknek: "Törekedjetek, rendületlenül". 



2017. december 20., szerda

Grand Oriental Hotel - Sri Lanka információk


Még 2015 júniusában volt egy csoportunk, ahol egy vendégünk 8-10 könyvet is ajánlott nekünk, amelyek mind kb 100 éve magyar utazók tollából kerültek ki.
Ezek egyikében olvastam a Grand Oriental Hotelről, mely a sziget első vagy második legrégebbi hotelje; - a másik a Galle Face Hotel, és bárhol is kerestem, konkrét dátumokat nem találtam, így mindkettő bátran viselheti egyszerre a "Ceylon első hotelje" elnevezést :D .
Mindenesetre a G.O.H. 1837-ben készült el és 1875 óta működik szállodaként. 

Most lehetőségem nyílt ott tölteni egy éjszakát, és bizony, nem győztem betelni az érzéssel...

Nos, így járt itt Gáspár Ferencz doktor a 19. század végén:

"Az élvezetekben gazdag délután izgalmas fáradalmait kipihenendő, beszállottam egy dzsinriksába és a közeli szállodába hajtattam, amely általánosan elismert jó hírnévnek örvend Kelet és Nyugot hajósai és utasai előtt. Ennek a szállodának meglehetős furcsa a neve, a mikor az ember először hallja. Tudniillik úgy hívják, azaz úgy ejtik ki: Dzsi-Ó-Écs; tulajdonképen pedig úgy hívják, hogy: Grand Oriental Hotel. 

Az angolok azonban, a kiknek még a nevek kiejtésében megtakarított szótagok is csupa haszon, „business", megtakarítanak a szálló nevéből néhány szótagot és csak a kezdőbetűket ejtik ki: G. O. H.,* a mely három betű angolul kiejtve Dzsi-Ó-Écs-nek hangzik. 

A „G. O. H." meg is érdemelte jó hírnevét. A szellősen, hűvösen épített szálló széles terrasse-aival, ernyős verandáival, kitűn konyhájával, a melynek csak egyetlen egy hibája volt, tudni illik az, hogy — angol volt, tényleg üdülés és pihenés volt azoknak az embereknek, a kik a hajók szűk kabinjaiban tették meg a Colomboig vezető hosszú utat. Nekem, a szállóba jőve, az lett volna a kötelességem, hogy a hajón maradt tisztikar néhány tagjának hideg fürdőt és a szokott órákon kívül eső „pompás dinnert" rendeljek meg. 

A „tárgyalást" meg is kezdettem, a mi tekintettel arra a körülményre, hogy gyermekkoromban a Kraszna partján az angol nyelv még nem volt általánosan elterjedve, kissé nehezen ment. A szingáléz portás meg nem értvén a hozzá intézett kérdésemet, az éppen belép rokonszenves, megnyerő külsejű gentlemanhez utasított, mint a szálloda tulajdonosához. A gentleman legszivélyesebb módon tudakozódott, hogy kivánok-e valamit? Elmondtam a kívánságomat; de sehogy sem tudtunk megegyezni. — Talán beszél ön az angolon kívül más nyelvet is, — kérdé tőlem; talán olaszul, francziául? Elmondtam a kérésemet olaszul. De minden törekvésem ellenére, csakhamar észrevette, hogy bizony az én bölcsőmet nem a Po partján ringatták. Végre ráfanyalodtunk a németre. A gentleman olyan helyesen beszélte mind a három nyelvet, hogy én joggal tarthattam volna angolnak, olasznak vagy németnek. Tehát megegyeztünk a németben. 
A legelső „Gelegenheit"-nál azonban legnagyobb meglepetésemre azt mondja a gentleman, még pedig jóízű magyar szóval: — Nemde, kérem, ön magyar? — Hát persze, hogy az vagyok! Hogy az Isten áldja meg! — Hát akkor hozta Isten, kedves földi; én is az vagyok! Úgy-e a „Zrínyi'"-vel jött? Ejnye be szép, hogy eljött engem meg látogatni. Meddig maradnak itt? Egy hétig? Csak hat napig? Nem tesz semmit. Persze ezekre a napokra az én kedves vendégem lesz! Dehogy nem lehet, csak ne szabadkozzék! Jöjjön, hadd mutassam be a feleségemnek! A szép délután méltóbb befejezést alig érhetett volna!"

Na, még ez is rám vár: kideríteni, hogy ki lehetett ez a titkos rejtélyes magyar szállodatulajdonos Dél-Kelet Ázsiában... Írok a hotel managerének, s meglátjuk...


Kissé nehézkes volt a parkolás a hotel előtt, mivel a kikötőben van, és egyáltalán nincs a szállodának fenntartott parkolóhely. Némi vita után azért sikerült pontosan a hotel előtt megállni, bár felhívták a figyelmünket, hogy adjuk le az autó kulcsát a recepción, ha véletlenül szükség lesz a helyre.

Maga az épület impozáns, szépen illeszkedik a kikötői hangulathoz.

Ez volt régen: 



És ez most:






Ahogyan az ajtón belépünk, azonnal megcsap valami 100 éves hangulat, nekem innentől kezdve végig a Titanic c. film hangulata járt a fejemben. 
A lobbi szenzációs, olyan, mintha visszautaztunk volna a 20. század elejére. 
A bár hangulata, a régi telefonok, vörös bársonnyal bevont bútorok, vastag szőnyegek, és hozzá a karácsonyi hangulat, diszkrét zenével, régről fennmaradt iratok, múzeum; pontosan ezt vártam. Na, és az én gyenge pontom: a nagyon nagyon szakképzett személyzet; udvarias, alázatos, mosolygós... és mindig tudja, mire van szükségünk. 

Mindenki kedvesen fogadott, és még meglepetést is tartogattak nekünk.



















A lobbiban délutánonként diszkrét élőzene szól







 Most jön a meglepetés: bár a bookingon foglaltunk, egy egész egyszerű szobát; mégsem azt kaptuk.

A manager, akivel jót beszélgettünk a becsekkoláskor, önként ajánlott fel nekünk egy szépséges lakosztályt, ami a kikötőre néz, és Anton Csehov lakott benne egy ideig 1890-ben. Ennek nagyon is örültem, mivel orosz szakosként a gimnáziumban sokszor kellett olvasgatnunk Csehov műveit, és az orosz kultúra amúgy is közel áll a szívemhez. 










És hogy miért is Csehov?
Ahogyan már írtam, 1890-ben járt itt, mégpedig hazafelé tartva az orosz távol-keleti Szahalin szigetéről, ahol az ottani börtönben a foglyok életkörülményeit tanulmányozta - egyébként ekkor már tuberkolózisban szenvedett, és Szahalin szigetét a pokolként jellemezte. Miután feladatát elvégezte, Hongkongon és Szingapúron keresztül Ceylonra érkezett.

A szigetre, melyet oly találóan Földbéli Paradicsomnak nevezett. Ehhez az is hozzájárult, hogy rengeteg barátságos emberrel találkozott, és főként, hogy szinte azonnal beleszeretett egy helyi nőbe.

A fáma szerint 3 mongúzt is hazavitt Moszkvába, amelyek évekig éltek a házában, majd az író a moszkvai állatkertnek adományozta őket.

Mielőtt elhagyta a szigetet, hozzákezdett egy novellához, mely egy katona halálát írja le egy tengeri út során és néhány részlete Csehov saját - az Indiai óceánon szerzett - utazási tapasztalataira épül. A mű meg is jelent; címe: Guszev.

Ilyen a kilátás az étteremből.






És még mindig a Csehov lakosztály.






Az étterem a legfelső emeleten helyezkedik el. 








A szálloda makettje az étteremben. 



Vacsoraidőben az étteremből. 



Reggelre kikötött egy gyönyörű óceánjáró hajó, a buszok már sorban álltak az utasokért, akik városnézésre mentek.