Ugrás a fő tartalomra

Ellában jártunk...

Ellában jártunk...



A hétvégén Ellában jártunk, magunkkal vittük kedves vendégünket, Károly báró urat is. 
Reggel 7-kor találkozunk a postahivatal előtt, s a buszba bepattanva már indultunk is a hosszú útra. Ha megállás nélkül mentünk volna, kb. 4 órába telt volna odaérni, de Mr. Leelananda segített nekünk tájékozódni, mit nézzünk meg, hol álljunk meg, így sokkal lassabban mentünk, s ő persze folyamatosan mesélt. Ezt az oldalát eddig nem ismertük. 

Először a Weligama szigetnél álltunk meg, amely a tengerben áll, de ahová akár lábon is besétálhatunk. Viktória királynő idejében épült, jelenleg szállodaként működő épület áll rajta, s több mint 90 féle fát tudunk megnézni ezen az aprócska szigeten. 

 



Majd ezután indultunk tovább, a már ezen a ponton előkerült az éjjel sütött krumplis pogácsa, lekváros bukta, gyümölcsök, magvak, italok, úgyhogy nagyon otthonosan éreztük magunkat. Carlos barátunk Argentínáról szóló történeteivel dobta fel a hangulatot, amikor éppen nem Mr. Leela mesélt. A buszban halk zene szólt, s a szingaléz sofőr, Lalith és Mr. Leela hősiesen rágta a számukra teljesen ismeretlen magyar ízeket. 

Következő állomásunk a Matara mellett elhelyezkedő hindu templom volt. Hiányos öltözékünk miatt csak a kertbe mehettünk be, ahol nem kis meglepetésre 2 elefántot is találtunk, igaz, megláncolva. Mindenesetre lefotóztuk őket, és örültünk, hogy látjuk, mert eddig úgy voltunk értesülve: délen nincsenek elefántok. 
A kertben csodálatos növények vannak. 

 

 

 


Innen tovább folytattuk utunkat, s a Tangalle melletti világítótoronynál álltunk meg ismét. Itt is csodálatos képeket készítettünk. Gyönyörű a partnak ez a része. Az első képen Mr. Leela van, a másodikon egy mini kókuszdió :-) Aztán persze a csoportos férfikép: Jocó, Mr. Leela és Carlos Báró Barátunk.


 

 

 

 


Útközben nagyon sok rizsföldet láttunk, s ezek a fehér madarak követik a szántóvetőt, mert jól tudják: ott tudnak legkönnyebben férgekhez, eleséghez jutni. A rizsföldeket korábban bivalyokkal művelték, erre tenyésztették őket, így Sri Lankán nagyon sok bivaly él. Ma már a legtöbb gazda gépi erővel műveli földjét, a bivalyoknak így már nem sok dolguk akad. Ők adják viszont a méltán híres curd, azaz bivaly aludttej alapanyagát, amit az út szélén, és minden boltban lehet kapni. Mézzel esszük, illetve én tejföl helyett használom a főzésnél. Kicsit savanyúbb, így a krumplifőzelékbe egyáltalán nem kell ecetet tenni a curddel való behabarás után. :-)



Innen továbbindulván egy gyógynövényes farmnál álltunk meg legközelebb, Hambantota környékén. Előtte megcsodáltuk az új nemzetközi repülőteret, persze, csak a buszból. 

A gyógynövénykertben rengeteg növényt találtunk, aminek nagy részét Mr. Leela ismertette, bár a nagy meleg miatt, bevallom, egy idő után már csak a kijáratot kerestük. Mindenesetre itt van néhány ízelítőnek:

                                
 

 

Fahídon keltünk át....      

 


Kesudió a fán - a legenda szerint
Isten megteremtette a kesut, de elfelejtette a diót. 
Így később, amikor hozzátette, már
csak a gyümölcs aljára tudta illeszteni :-)

    
 



 Termeszvár.... - kobra lakik benne                


            Mr. Leela mutatja, hogyan kell a kókuszkötelet sodorni....

 

 

 


Land monitor
                                       

Banán- alatta a lila a virága. 


Asóka-virág :-)

 

Bors


Ananász - 2,5 évente nő rajta egy gyümölcs



Olajbogyó


                 
Közeledvén Ellához, a hegyekben már zivataros idő fogadott. Itt fent kb. 10 fokkal hűvösebb van, mint délen, a magasság miatt. Jóval csapadékosabb terület, így itt termesztik a zöldségek nagy részét, s az egész ország ide jár felvásárolni. Minden gyönyörű zöld, s többek között rózsát, gerberát, de még muskátlit is láttunk. Jocó szerint mintha Olaszországban lettünk volna :-)

 

 



Útközben megcsodáltuk a gyönyörű Ravana vízesést....

 


.Ilyenek a kertek a hegyekben...

 


Bevallom: 7 hónap után először... fáztam :-) Még plusz takaró is elkelt a szálláson. 
Reggel 5,30-kor elindulunk és megmásztuk a Small Adam's Peak-et. A képek magukért beszélnek...

  
 

 

 

 


 

 

 

Tea - mint egy kis bonsai. Ez a példány kb. 12-13 éves, jó vastag törzse van már...

 


Visszafelé utunk nyugalmas volt, mindenki aludt, vagy elégedetten nézelődött a busz ablakából. Még kéretlen vendégeink is akadtak, úgy kellett kirekeszteni őket a buszból. A kis rafkósak tudják, hogy a fotózásért ajándék jár, ami persze a mi esetünkben is banán volt. Mégsem adhattunk nekik 20 rúpiát, hogy menjenek el a boltba :-)

Ezzel a kellemes fotóval zárom a bemutatást :-)

 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Colombo 1. rész - Sri Lanka információk

Mindig mondjuk, Colombóban nem sok a látnivaló. Azért, mert a valódi Sri Lankát nem ott találjátok. De ha valaki mégis ottragadna néhány napra, adunk néhány ötletet, merre menjetek. Mert azért van hová, na...  Két nagy blokk van a fővárosban, ahol érdemes egy-egy sétát tenni. Az egyik a Nemzeti Múzeum környéke, a Függetlenségi Emlékmű, a Gangaramaya Buddhista Templom és a hozzá tartozó Seema Malaka, a Nelum Pokuna, a Viharamahadevi park, a Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a BMICH. Ez a város szíve, a kulturális központ, ahol koncertek, kiállítások, filmvetítések és egyéb rendezvények is előfordulnak. Tulajdonképpen nem is a colomboi rész, hanem Kotte területe ez, de a két város már nagyon régóta összenőtt, mint Buda és Pest :D.  Most a másik "látnivalócsomagról" esik szó, ami teljesen más, mint az előző. Tuktukkal javasolt elindulni, kb. 2 óra hossza alatt meg lehet nézni mindent és még egy kis piacozás is belefér. Azért is érdemes megnézni, mert a gyönyörű épületekkel