Kataragama
Gamini és családja Kataragamába készült, ami Dél-Sri Lanka legnagyobb és legszebb hindu templomát rejti. Különleges alkalom volt ez, minden évben egyszer ellátogatnak ide, s megfogalmazzák kérésiket, egyben áldást kapnak. Az út során Gamini többször kihangsúlyozta, mennyire komolyan veszik ezt a zarándoklatot, alkalomhoz illően viselkedtünk hát mi is. Na jó, ahogy Buddha mondaná: törekedtünk, igyekeztünk...
Kataragama városa a déli részen található, kb. 3 óra autózásra az Unawatunától. Nagyon közel helyezkedik el a Yala Nemzeti Parkhoz, közvetlenül Tissamaharama mellett, ahol a szafarira érkezők szoktak megszállni.
Az utat bizony nem hamarkodtuk el. Gamini reggel 10 és 11 közöttre ígérte az indulást, amit meg is tartott, fél 11-kor elindultunk, jöttek értünk a két gyerekkel és a felesége is jött velük. Ám rendre megálltunk az út során. Kiderült, hogy egy másik autóval egyéb rokonok is velünk tartanak. Weligamában végül megálltunk, bevártuk őket és a felesége átszállt hozzájuk. A gyerekek maradtak. A kislány, Bihara 14 éves; a kisfiú nem várt ajándék volt nekik: Shevin, 4 éves.
A gyerekek King Coconut-ot, azaz Thembilit ittak.
Ezután folytattuk az utat, végig nagyon lassan mentünk, kérdésünkre Gamini azt felelte, azért megy ilyen lassan (kb. 50 km/h országúton), hogy együtt lehessen ő is a család többi tagjával, akik mögöttünk jöttek.
Útközben mesélt nekünk arról, mit fogunk csinálni. Elmondta, hogy Kataragama hindu és buddhista zarándoklathely is, és júliusban hatalmas fesztivált szoktak tartani. Mindenki, akinek problémája van, vagy új autót vett, esetleg új üzletbe kezd, elmegy, és kéri Kataragama, a hindu isten segítségét, áldását. Ők évente egyszer biztosan elmennek.
Azt is elmondta, hogy majd mindent el fog mesélni a ceremóniáról is, mivel mi külföldiek vagyunk és nem ismerjük ezeket a szokásokat.
Mivel látta, hogy kék farmerben és sötét felsőben jöttem, megkérdezte, hoztam-e fehér ruhát a másnapi ceremóniára. Miután magyar szokás szerint leszedtem a fejét, hogy miért nem szólt előre, mentegetőzni kezdett, hogy nagyon sok dolga volt az elmúlt napokban és elfelejtette. Nem volt probléma, mert még Weligamában, a nagy kókuszléivás-szertartás alatt Józsi megtámadott egy, az út szélén amerikai second-hand fehér pólókat áruló szingaléz férfit, és megszerzett 3 darab xl-es férfipólót (az 1 dolláros pólók darabját 2 dollárért - hiába, egy üzletember veszett el benne). Meg is beszéltük, hogy másnap ebben fogunk megjelenni, épp csak ki kell fordítani, hogy az elejére rányomott minta ne látszódjon. Én persze csak vicsorogtam, mivel otthon gyönyörű fehér ruháim vannak, de hát.... Biztosan van annak valami csodás feeling-je, hogy mosatlan, gyűrött, kifordított, 3 számmal nagyobb cuccban kérjem a háború istenének áldását ;-)
Az úton csodaszép tájakat láttunk, egy jó ideig ismerős is volt: Matara, Tangalle, Dikwella; de Tissamaharamában még nem jártunk. Így néz ki:
Azért ilyen egyszerűen nem jutottunk el Tissába. A zarándoklat nagy előkészítést igényelt. A csapat másik fele volt megbízva azzal, hogy a felajánlásra szánt gyümölcskosarakat elkészítse. Így minden gyümölcsárusnál megálltunk, és egyesével kezükbe fogtak egy-egy gyümölcsöt, majd megtárgyalták, megfelel-e majd a hindu istenségnek. Komoly: a 3 órás út 7 órán keresztül tartott. Na jó, egyszer megálltunk ebédelni (kb. 30 perc) és egyszer pedig a világ legjobb curd-jét kóstoltuk meg (szintén 30 perc). A többi a gyümölcstanácskozásra ment el.
Tehát estére megérkeztünk. Valóban nagyon szép hely, közvetlenül a templom mellett kaptunk szállást. A szállás ablakából ezt láttuk: rizsföldeket :-). A szobát magát nem minősítem, nem szeretnék rosszat mondani. Amúgy sem láttunk semmit a bogaraktól....
Kicsit még kimentünk sétálni...
Ez nem az a templom.... De ez is nagyon szép :-)
Itt ugyanúgy vannak a gyümölcsárusok, mint otthon a temetőknél a virágosok. Itt ugyanis - némi készpénzzel megspékelt - gyümölcstálat kínálnak fel az istenségnek, melynek nagy részét az áldás után visszakapják és helyben jóízűen elfogyasztják. Erről még később írok.
Másnap reggel Gamini sokat mesélt Sri Lanka történelméről és különösen a déli részről. Elmondta, hogy ezt a tartományt, ahol vagyunk, most - nagyon leleményesen - Déli Tartománynak nevezik, de korábbi neve Ruhunu tartomány volt, még régebben Ruhunu királyság. A királyságot Dutugemunu király alapította a 4. században, amikor is az Indiából betörő tamilok előzték őt Anuradhapurából. Dutugemunu volt az, aki először imádkozott Kataragamához, a háború istenéhez, hogy segítsen megnyerni a tamilok elleni háborút. Azóta az emberek követik őt ebben, segítséget kérnek az istenségtől. Bár ők - és a lakosság 70 %-a - buddhisták, teljesen normálisnak tartják, hogy egy hindu templomba mennek, ha problémájuk van. Ez is azt mutatja, amit mindenhol érzékelünk mi is az országban: bizony nincs ellentét buddhista, hindu, muszlim és keresztény között.
Közben kedves kis köszöntőbizottság alakult a tiszteletünkre:
Időközben a család is elkészült, kiderült, egész éjjel virágfüzért készítettek és a gyümölcsöket rendezgették! No comment. Tényleg komolyan veszik!
És a ráadás: nekünk is készítettek egy gyümölcskosarat. Gamini felesége előre megkérdezte: ki fogja vinni a kosarat? Én előzékenyen Jocót ajánlottam, mégis csak ő a család feje; és szingaléz módra a férfi részesül ilyenkor előnyben :-). Szegény bele is egyezett, és vitte is, amíg bírta, de kb. 10 kg volt, és hamar kifáradt. Gamini javaslatára (Add át a feleségednek, ha túl nehéz neked!!) megkaptam hát én, s ezután felváltva vittük.
Mielőtt elindultunk, férj és feleség együtt készített fel bennünket a teendőkre: amikor majd átadjuk a gurunak a gyümölcskosarat, gondoljunk arra, amit az elkövetkezendő egy évben szeretnénk magunknak és családunknak. Egyébiránt csináljuk azt, amit ők...
A régi időkben ebben a folyóban mosakodtak meg a hívek, mielőtt beléptek a templomba. Némelyek most is tartják ezt a szokást.
A templom területén nagyon sok ember volt, hétvégén 10,30-kor kezdődik a ceremónia és 12-ig tart.
Mi renitensként magára hagytuk a Gamini-családot a sorban és elmentünk képeket készíteni...
... amivel aztán visszatérésünk után Józsi a többieket szórakoztatta.
Nem templom a hindu templom elefánt nélkül...
Egy méredzkedés 5 rúpia :-)
Miután visszaálltunk a sorba és átadtuk a gurunak a gyümölcskosarat, ő átvette, levette róla az odakészített pénzt, elvett pár gyümölcsöt, a többit egy késsel feldarabolta és visszaadta. Ekkor kimentünk, és a maradék gyümölcsöket el lehetett fogyasztani.
A ceremónia következő állomása: egy meggyújtott kókuszdiót a fejükhöz emelve kívánnak valamit, majd ha elaludt a láng, teljes erőből a kőhöz csapják, s a kókusz darabokra törik. Ami nem törik el, kiveszik és újra ledobják.
Ezután a főtemplomból átmentünk az egyik altemplomba, ahol egy másik gurutól áldást kaptunk.
Az állatok számára is igen kedvező a rengeteg gyümölcs és gyümölcshéj...
A hazafelé úton rengeteg 4-5. századbeli sztupát és egyéb építményeket láttunk.
Útközben még tanultunk pár szingaléz kifejezést, a gyerekek a telefonommal játszottak, beszélgettünk s a kapuban öleléssel köszöntük meg, hogy megosztották velünk ezt a szép alkalmat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése