2014. március 5., szerda

A buddhizmusról képekben 1.

A buddhizmusról képekben

Kalutaraban jártunk, hogy megnézzük a gyönyörű Kalutara Viharát.


Maga a templom is csodálatos,  de főként az két büszkesége:
-a többszáz éves bódhi-fa, mely egyike annak a 32 fának, mely az anuradhapurai szent bodhi-fa csemetéje.
- illetve a hatalmas fehér sztupa, mely a világon egyedülálló módon üreges.

 

Miután felmentünk, újabb meglepetés ért minket: mit találtunk a sztupában? Egy másik sztupát. A nagy sztupa hatalmas, az Univerzumot jelképező boltozata alatt buddhista zászlók alatt egy újabb sztupa foglalja el méltó helyét.




A képek nem tudják visszaadni a hangulatot, ugyanis amikor felértünk, az angyalok kacagása fogadott bennünket.  Csodálkozva néztem körül, s csak jó sokára vettem észre a belső sztupa körül szaladgáló, nevető kisgyereket, akinek kacagását a terem akusztikája angyalivá varázsolta.

Ezt már semmi sem tudja felülmúlni, gondoltam, de tévedtem.
Amikor elindultunk a kisebb sztupa körül, megláttuk, hogy maga a buddhizmus van megfestve képekben, körbe-körbe, végestelen végig. S ami - számomra - a legérdekesebb: ez a képsorozat bizony nem Buddha, azaz Gautama Sziddharta születésével kezdődik. Ezt mindjart szóvá is tettem Józsinak, aki máris kinyilatkoztatta a tudást: Nem csak egy Buddha vót...

Nekem ennyi elég is volt. Elő a jól bevált kis Samsung Galaxyval, s egytől egyik lefotóztam a képeket.
Ezek jönnek most. Mivel a történet hosszú, s nem szeretném lerövidíteni, részletekben fogom közzétenni.



A képen Deepankara Buddha első áldását adja. Deepankara az elmúlt idők egyik Buddhája, azt beszélik, százezer évig élt a Földön. A Buddhák száma kimondhatatlanul nagy, ezért úgy emlegetik őket: Ezer Buddha. Mindegyik az életkerékért volt felelős.

Néhány buddhista hagyomány szerint Deepankara volt a jelenlegi, azaz Gautama vagy Sakjamuni Buddhát megelőző Buddha.

Általánosságban a buddhisták hisznek abban , hogy már sok-sok Buddha élt a Földön,  és még sok Buddha fog eljönni a jövőben.  Ez alapján Deepankara a múlt, Sakjamuni a jelen, és Maitreja a jövő Buddhája. Maitreja eljövetele a jelen Buddha idejének, 5000 évnek a leteltekor fog eljönni, kb. 2400 év múlva.


Több történet is kering a kapcsolatukról. Az egyik szerint Deepankara életében Gautama egy gazdag brámin volt, név szerint Sumedha, aki térdre kényszerített egy remetét, és annak hosszú fekete haját arra használta, hogy segítsen Deepankaranak átkelni a mocsáron anélkül, hogy annak sáros lett volna a lába.
Ez a tette jó sok újjászületést eredményezett Sumedhanak.

Deepankara ezt mondta neki:
A jövőben Buddha válik majd belőled, aki majd Sakjamuninak neveznek.

Erre Sumedha így felelt:
Buddha leszek, elérem a megvilágosodást.

Deepankara így folytatta:
Megszabadulván az emberi létezéstől, nagy tanító leszel, a világ örömére. Mint a sakják közé született, a Három Világ megtestesítője, minden élőlény lámpása, a neved Gautama lesz. Suddhodana király és Maya királyné fia leszel, Shariputtra es Moggallana lesznek a fő tanítványaid, és a legfőbb segítőd Ananda lesz.

Sumedha ezután még 554-szer született újra, mielőtt elérte a Buddhaságot, ezeknek történteit a Jataka-mesékben gyűjtötték össze az ő elbeszélései alapján.

Ezekben a mesékben Buddha elmúlt életeit ismerhetjük meg, melyekben mind ember, mind állat alakjában megjelent, úgy mint király, érinthetetlen, isten vagy elefánt, de mindig tanított életével valamit az embereknek.