Ugrás a fő tartalomra

Devinuwara - az Istenek városa

Dondrán jártunk ma, mely a sziget legdélebbi pontja. 

A város neve a Devundara, vagy Devi Nuwara - azaz Istenek városa - szóból ered. Dondra a sziget egyik jelentős városa, mind történelmi, mind vallási, mind földrajzi tekintetben. Ez utóbbi abból adódik, hogy egy csodás világítótorony áll az óceán partján, és bár napjainkban nem igazán engednek fel, a torony parkjából is csodás kilátás nyílik az óceánra. 

Devundara a legenda szerint Ravana démonkirály idején élte virágzását, így története szorosan kapcsolódik az indiai őseposzhoz, a Ramayanához. A 15, században keletkezett Paravi Sandeshava nevű versben Asura legyőzőjeként emlegetik Devundara istenségét, akit joggal Ramaként, a Ramayana hőseként azonosítanak. 
Ahogy írtam, Dondra a sziget legdélebbi pontja, 6.5 km-re található Matarától. 

Buddhista helyként a 7. században kezdett virágozni, majd a 13-15. században izgalmas és forgalmas kikötőként, egyben a leghíresebb zarándokhelyként említik. Úgy hírlik, magas templomának aranyteteje messze ellátszott az óceánon, ezért kétségtelenül nagy segítséget nyújtott az errefelé hajózóknak. A templom és a szentélyek oszlopai még ma is állnak, bizonyítékul szolgálva a templom nagyságára. 

A sziget nagy krónikája, a Mahavamsa írása alapján Upulvan, azaz Vishnu hindu isten volt az, akit a Buddha eltávozása után Sri Lanka és egyben a buddhizmus védőszentjének jelöltek. 


A Devinuwara Sri Vishnu Devalaya, azaz a templom története

Az írásos emlékek alapján a templom és a szentélyek a 7. században épültek Dappula királysága alatt. Ebben az időben a legenda szerint Vishnu egy kihiri fa törzsévé változott, így érkezett a szigetre az óceánon úszva. Szintén a legenda szerint ezt a fatörzset később gyógyításra használták a helyiek. Dappula az istennek ajánlva megépíttette a templomot, 4 szentéllyel, utakat építtetett, rendbe hozatta a környezetet, felélénkítette a hagyományos iparágakat, mindezzel biztonságot, jólétet és gazdagságot hozva Devundara, vagy Devinuwara, azaz Dondra lakóinak. 

A 16. században a megjelenő portugálok sajnos lerombolták a régi városrészt és a templomot is. 

A 17. században Kandyben uralkodó 2. Rajasingha király szabadította fel a környéket és épített egy kisebb templomot Vishnu számára. Később, a brit érában került sor az újjáépítésre, ekkor kapta a Vishnu Devalaya, vagyis Vishnu Templom nevet. 
A templom színe kék, ezzel is Vishnura emlékezve, hiszen ő maga a kék lótusz. 

A templom egész évben széles körben látogatott, de a legnépszerűbb időszak az Esala hónap, azaz július, amikor is minden évben óriási fesztivált rendeznek Vishnu tiszteletére. Az első fesztivál a 13. században került megrendezésre, 2. Parakramabahu király uralkodása idején. 














A templomból csupán 2 percre található a Dondra világítótorony, ahová ha nem is engednek fel, de a parkból nagyon szép a kilátás az óceánra. A torony egyike a sziget négy nemzetközi világítótornyának. 1890-ben fejeződött be az építése Sir James Nicholas Douglass tervei alapján, és érdekessége, hogy kizárólag Angliából hozatott téglát, acélt és gránitot használtak fel hozzá. A torony 49 méter magas, 7 emeletes, szép sárga kétszárnyú ablakokkal és 196 lépcsőt mászhat meg az, aki mégis feljut - egy szigorú bácsika őrzi manapság :( és egyértelműen mutogatja, hogy nem mehetünk fel :)




















  

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Colombo 1. rész - Sri Lanka információk

Mindig mondjuk, Colombóban nem sok a látnivaló. Azért, mert a valódi Sri Lankát nem ott találjátok. De ha valaki mégis ottragadna néhány napra, adunk néhány ötletet, merre menjetek. Mert azért van hová, na...  Két nagy blokk van a fővárosban, ahol érdemes egy-egy sétát tenni. Az egyik a Nemzeti Múzeum környéke, a Függetlenségi Emlékmű, a Gangaramaya Buddhista Templom és a hozzá tartozó Seema Malaka, a Nelum Pokuna, a Viharamahadevi park, a Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a BMICH. Ez a város szíve, a kulturális központ, ahol koncertek, kiállítások, filmvetítések és egyéb rendezvények is előfordulnak. Tulajdonképpen nem is a colomboi rész, hanem Kotte területe ez, de a két város már nagyon régóta összenőtt, mint Buda és Pest :D.  Most a másik "látnivalócsomagról" esik szó, ami teljesen más, mint az előző. Tuktukkal javasolt elindulni, kb. 2 óra hossza alatt meg lehet nézni mindent és még egy kis piacozás is belefér. Azért is érdemes megnézni, mert a gyönyörű épületekkel