Ugrás a fő tartalomra

A sziget legnagyobb ülő Buddha szobrai – Sri Lanka információk

Ahogyan elindultok a reptérről, lépten-nyomon szembesültök majd azzal, hogy egy buddhista országba érkeztetek. Nem lehet nem észrevenni, szinte minden sarkon buddhista templommal találkozhatunk, ami itt, Sri Lankán, nem feltétlenül egy épületet jelent. Bőven elég, ha egy Szent Bó-fa alatt egy Buddha szobrot emelnek.



Melyek azonban a sziget legnagyobb – legmagasabb – Buddha szobrai, melyeket mindenképpen érdemes útba ejteni.


1. Dikwella


A sziget legnagyobb Buddha szobra a Dikwella-i Weurukannala Templomban taláható, a déli part közelében. A magassága 100 láb, ülő pozitúrában van, kezei Samadhi mudrában, azaz meditációs tartásban. A templomot a szépsége miatt is érdemes meglátogatni, a Buddha szobor hátán pedig fel lehet lépcsőzni a kilátóba. A lépcsők melletti falakat buddhista témájú festmények színesítik. A szobor 1960-ban készült el. 

Bónusz: aki szombaton megy, benézhet a szemet gyönyörködtető és pocakot teletöltő helyi óceánparti piac forgatagába is.






2. Kandy

A második legnagyobb szobor Bahirawakanda Templomában, Kandy felett található, szó szerint, fent a hegyekben. Kandy minden pontjáról látható, és a Szent Fog Templomától néhány percre elérhető tuktukkal. 88 láb magas, kezei szintén meditációs tartásban. Mint a legtöbb ülő Buddha, ő is lótuszvirág ágyon üldögél, háta egyenes, lábai féllótuszban, és 45 fokban néz előre. 

Az építkezés 1972-ben kezdődött, és 1993-ban fejeződött be. Szép lett, ugye? 
Szintén fel lehet lépcsőzni egy ideig a tetejére. 

A bónusz: egy pazar kilátás Kandy városára. 









3. Matara



A 78 láb magas szobor a Weherahena Templomban található, 1968 óta. Szintén meditációs pózban tartja kezeit. 

A bónusz itt rengeteg, mert Matarában érdemes megállni egy kicsit az óceánparti korzón, 
  • sétálni, 
  • venni egy jegeskávét egy péksütivel, 
  • besétálni a 16. századi holland erődbe, 
  • megnézni a Paravi Dupathát, a Galamb szigeten található modern buddhista templomot - itt meg tudjátok nézni az Adam's Peak lábnyomának replikáját,
  • a 18. századi Szűz Mária Templomot vagy 
  • a szintén 18. századi holland piac épületét. 
Szóval egy napot is "rááldozhattok" :D








4. Aluthgama


A templom neve Kandhe Templom, a szobor pedig 75 láb magas. Aluthgama Bentota mellett található a nyugati parton, népszerű üdülőhely, ha tehát valaki itt foglalt szállást, könnyen meg tudja közelíteni. A mudra a Földtanú kéztartás. Sziddhárta herceg bal keze meditációs pózban, jobb kezével kinyúl a Föld felé, a Földanyát hívja megvilágosodásának tanúságául, amikor is Mára, a démon próbálja őt kitéríteni a meditációból. 
A szobor 2007 óta díszíti a templomot. 

A bónusz a beach, és a Bentota folyó szépséges lagúnái. 





5. Kurunegala


2003-ban készült el a 66 láb magas szobor, félúton a Pinnawela elefánt árvaház és a Dambulla-i sziklatemplom között találkozhattok vele, ha jobba felnéztek a hegyekre. Odafenn őrködik a valamikori királyi főváros nyugalma felett. A templom neve Athugala Templom. Kezei meditációs mudrában, a szobor maga pedig gyönyörű hófehér.

A bónusz nagyon csábító - és egyben igen hasznos tipp: a Hangout nevű hely a főúton, ahol rengeteg péksütemény, egytálétel, és igen finom kávé vár Titeket; nagyon olcsón. Szép tiszta mosdó is van az emeleten. Mellette egy Keells Supermarket található, ahol - úgy emlékszem - az emeleten Beer Shop is van. 





6. Dambulla


Bizony-bizony, ő "csak" a hatodik helyen áll, mégis a leglátogatottabb szobor a szigeten. A Dambulla sziklatemplom alatt találjátok, sok-sok makákóval, rengeteg bougenvilleával és egy hatalmas, szinte folyamatosan termő mangófával egyetemben. Az Arany Templom Buddhája 65 láb magas, 2001-ben emelték. Kezei a Dhammacsakra, azaz a Tankerék mudráját mutatják, ami a Tan kihirdetését szimbolizálja, vagyis amikor a Megvilágosodott először adta át a Tanítást. 
A szobor 2001-ben készült el. 

Hogy itt mi a bónusz? Menjetek csak fel a sziklatemplomba, meglátjátok ;)






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Colombo 1. rész - Sri Lanka információk

Mindig mondjuk, Colombóban nem sok a látnivaló. Azért, mert a valódi Sri Lankát nem ott találjátok. De ha valaki mégis ottragadna néhány napra, adunk néhány ötletet, merre menjetek. Mert azért van hová, na...  Két nagy blokk van a fővárosban, ahol érdemes egy-egy sétát tenni. Az egyik a Nemzeti Múzeum környéke, a Függetlenségi Emlékmű, a Gangaramaya Buddhista Templom és a hozzá tartozó Seema Malaka, a Nelum Pokuna, a Viharamahadevi park, a Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a BMICH. Ez a város szíve, a kulturális központ, ahol koncertek, kiállítások, filmvetítések és egyéb rendezvények is előfordulnak. Tulajdonképpen nem is a colomboi rész, hanem Kotte területe ez, de a két város már nagyon régóta összenőtt, mint Buda és Pest :D.  Most a másik "látnivalócsomagról" esik szó, ami teljesen más, mint az előző. Tuktukkal javasolt elindulni, kb. 2 óra hossza alatt meg lehet nézni mindent és még egy kis piacozás is belefér. Azért is érdemes megnézni, mert a gyönyörű épületekkel