Ugrás a fő tartalomra

Colombo - Sri Lanka látnivalók

Colombo rohamosan fejlődik. Sok mindennek köszönhető ez, így például annak, hogy a kormány már 6 éve kitűzte a célt: Colombót Dél-Kelet Ázsia kereskedelmi központjává tenni. 

Az egykor kicsinyke kikötőváros ma már egybenőtt a hivatalos, adminisztratív fővárossal, Sri Jayawardenapura Kottéval, és - főként a kínai beruházásoknak és egyre erősebb jelenlétnek köszönhetően - gombamód szaporodnak a toronyházak, szuper luxus szállodák, kereskedelmi központok, plázák. 

Lassan befejeződik Colombo új jelképe, a 350 méter magas Lótusztorony építése is, amely így a világ 19. legmagasabb építménye lesz. Az első két emeleten a sziget legfontosabb tv és rádió állomásai foglalnak majd helyet, a többi szinten éttermek, üzletek, rendezvénytermek a legfelső szinten pedig planetárium nyílik majd. 





A napokban nyitották meg Colombo legújabb bevásárlóközpontját, a Colombo City Centre-t (ilyen Kandyben is van, és éppen most kezdték el a Galle-it is). Sri Lankán nem túl népszerűek a plázák, ez az új konkrétan a harmadik Colombóban a Liberty Plaza és a Majestic City után. Ami a CCC-rel kapcsolatban érdekesség, hogy a méltán híres Gangaramaya buddhista templom mellett és éppen szemben a Seema Malaka nevű, a Beira tóra épült buddhista szentéllyel szemben épült fel. Így aztán, aki Colombóba látogat, a legméltóbb helyeken juthat hozzá a buddhista filozófiához, majd pedig a CCC tetőteraszán öblítheti le kirándulását egy jó kis olasz kávéval.  

Colombo City Centre

Seema Malaka

Seema Malaka

Seema Malaka

Seema Malaka

Seema Malaka

Seema Malaka

Seema Malaka

Seema Malaka

Seema Malaka

Seema Malaka
Gangaramaya Temple

Gangaramaya Temple

Gangaramaya Temple

Gangaramaya Temple

Gangaramaya Temple


Gangaramaya Temple
Kilátás a CCC tetőteraszáról 

Kilátás a CCC tetőteraszáról

Kilátás a CCC tetőteraszáról

Kilátás a CCC tetőteraszáról

Kilátás a CCC tetőteraszáról 
A Beira tavon elkészült egy függőhíd is, ami egy kis szigetre vezet be minket. Tökéletes búvóhely a fiatal párok találkozásához. 







A Beira tó élővilága:








Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Colombo 1. rész - Sri Lanka információk

Mindig mondjuk, Colombóban nem sok a látnivaló. Azért, mert a valódi Sri Lankát nem ott találjátok. De ha valaki mégis ottragadna néhány napra, adunk néhány ötletet, merre menjetek. Mert azért van hová, na...  Két nagy blokk van a fővárosban, ahol érdemes egy-egy sétát tenni. Az egyik a Nemzeti Múzeum környéke, a Függetlenségi Emlékmű, a Gangaramaya Buddhista Templom és a hozzá tartozó Seema Malaka, a Nelum Pokuna, a Viharamahadevi park, a Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a BMICH. Ez a város szíve, a kulturális központ, ahol koncertek, kiállítások, filmvetítések és egyéb rendezvények is előfordulnak. Tulajdonképpen nem is a colomboi rész, hanem Kotte területe ez, de a két város már nagyon régóta összenőtt, mint Buda és Pest :D.  Most a másik "látnivalócsomagról" esik szó, ami teljesen más, mint az előző. Tuktukkal javasolt elindulni, kb. 2 óra hossza alatt meg lehet nézni mindent és még egy kis piacozás is belefér. Azért is érdemes megnézni, mert a gyönyörű épületekkel