2014. június 28., szombat

A buddhizmusról képekben 4.

Amikor Buddha egyik előző életében döglött patkányt árult...



Sok sok évvel ezelőtt élt egy nagyon gazdag nemes ember, akit Chullának hívtak. Nagyon bölcs és intelligens volt, aki látta a jövőt. Egy napon, amikor a palotába ment, az út szélén egy döglött patkányt látott meg. Intelligensen, minden asztrológiai tudását összeszedte, és így szólt magában: "Egy döglött patkány egy okos embert gazdaggá tehet."

Egy szegény ember meghallotta ezt, és elvitte a patkányt. Egy másik ember, aki egy közeli gazdag házban dolgozott, éppen eledelt szeretett volna venni a gazdája macskája számára. Meglátta a szegény embernél a patkányt és megvette tőle. 

A szegény ember csekélyke jövedelméből jaggery-t (édességet) vett, majd fogta, és egy tál vízzel kitette az utcára, azoknak az embereknek, akik a virágosok számára szedték a virágokat. Ők visszatértükben egy-egy maroknyi virágot ajándékoztak cserébe a szegény embernek, aki eladta azokat és újabb édességet vásárolt belőle. 
A második napon a virágszedők a virágok felét meghagyták a szegény ember számára, aki leszedte és eladta őket. Az édesség és a virágok ilyen cseréje jó pár napig folytatódott, s a szegény ember megspórolt 8 aranyérmét. 

A következő napon eső és vihar jött, s a királyi kert elpusztult, letörtek az ágak, lehullottak a levelek. A szegény ember felajánlotta, hogy kitisztítja a kertet, ha kap hozzá eszközöket. A kert őre azonnal beleegyezett. A szegény ember odaadta az édességet egy csoport gyereknek, akik összehordták a lehullott, összetört ágakat a kert bejáratához. Az ember, aki edényeket szállított a palota részére, aki éppen kifogyott a fából, felvásárolta az egészet. A szegény ember 16 aranyérmét és 500 edényt kapott érte.

Miután 24 aranypénze volt, a szegény ember változtatott üzletén. Vizet kezdett adni azoknak az embereknek, akik a városi marháknak és lovaknak szállították a füvet. Amikor kérdezték, mit kér cserébe, azt mondta: "Majd egyszer, ha szükségem lesz rá, kérek tőletek valamit". A tengerentúlra utazó kereskedőkkel szintén jó kapcsolatot alakított ki. Egy nap azt hallotta a kereskedőbarátaitól, hogy 500 lótenyésztő érkezik a városba. Így megkérte a fűárusokat, hogy mindegyik adjon neki egy-egy csomag füvet, és megkérte, függesszék fel az árusítást, míg ő el nem adta az összes füvet. 1000 aranyérmét kapott a fűért, mikor eladta azt a lókereskedőknek. 
Egy másik napon meghallotta, hogy kereskedőhajó érkezik a kikötőbe, telis-tele jobbnál jobb áruval. Barátaival kiment a kikötőbe, és előleget adott a kapitánynak az összes árura. Nemsokára 100 gazdag kereskedő ment fel a hajóra vásárolni, de a kapitány elmondta nekik, hogy előttük már valaki leelőlegezte az árut. Így a kereskedők elmentek a "szegény emberhez", aki mindegyiktől 200 aranyat kért, s cserébe megengedte, hogy vásárolhassanak a hajóról. Többé nem volt szegény ember. Kétszázezer aranyat keresett utolsó üzletével. 

Elment hát a bölcs, nemes emberhez, és százezer aranyat adott neki ajándékba. A nemesember nagyon boldog volt, mikor meghallotta a történetet, s nekiadta ennek az állhatatos és hálás embernek a lányát feleségül. 


2014. június 26., csütörtök

A buddhizmusról képekben 3.

A buddhizmusról képekben 3. 

Devadatta és Bodhisatva találkozása



Devadatta Gautama Sziddhárta herceg unokatestvére volt, és egyben legádázabb, legkitartóbb ellensége is. Később az ő testvére, Yasodhara hercegnő lett Gautama felesége, ezáltal sógorokká váltak. Devadatta kisgyermekkorától fogva mindenki aggódott ördögi jellemvonásai miatt. 
Egy napon Devadatta lenyilazott egy hattyút, melyet Sziddhárta szeretetteljesen ápolt, ezzel megmentve a haláltól. Ezután összevitatkoztak, hogy kit illet meg a hattyú tulajdonjoga. Devadatta édesanyja, mivel szerette fiát, gyakran próbálta kijavítani fia téves viselkedését. 

Úgy mondják, Upali, a borbély fia, aki Devadatta barátja volt, szintén gyakran igyekezett rámutatni barátja hibás jellemvonásaira és próbálta megjavítani őt. Még Yasodhara is gyakran kritizálta testvérét. Devadatta apját úgy informálták az asztrológusok, hogy fia életstílusára egy ördögi bolygó gyakorol hatást. 

Devadatta akkor kezdett Buddha ellen fordulni, amikor az elhagyta feleségét, hogy az úgy éljen, mint egy özvegy a kisfiukkal (Sziddhárta apósa is emiatt fordult veje ellen). Éppen ezért volt meglepő, hogy Devadatta már a korai időkben belépett a Rendbe, Anandával (a Buddha legfőbb segítője) és más Sakya hercegekkel együtt. Devadatta nem valósította meg a Szentség egyetlen lépcsőfokát sem, de erőteljes világi lelki ereje volt. Pályafutása első szakaszában olyan példamutató életet élt, hogy maga a Tiszteletreméltó Sáriputtra is magasztalta őt. Végül azonban Devadattát legyőzte a világi vágyak hatalma, irigy lett Buddhára és legnagyobb személyes ellenségévé vált. A Páli Kánon szerint kétszer is megpróbálta megölni Buddhát és hitszakadást próbált eredményezni a Közösségen (Sanghán) belül.

Ez a kapcsolat Buddha és Devadatta között nem kizárólag erre az életükre korlátozódott, hanem különböző formációkban nagyon sokszor találkoztak előző életeikben. Több mint 64 Jataka mese szól kettejük találkozásairól. Volt, amikor mindketten kereskedők voltak, s volt, amikor mindketten muzsikusok. Máskor Buddha majomkirályként született meg, Devadatta pedig krokodilként. Megint máskor Buddha oroszlán volt, Devadatta pedig ravasz róka.

A képen az első találkozásukat ábrázolták. 

2014. június 9., hétfő

A buddhizmusról képekben 2.

A buddhizmusról képekben 2. 

Azt még nem írtam, hogy mindösszesen 76 buddhista - Buddha előző életeiről szóló kép van megfestve a sztupa falain, s a képek kétszer ismétlődnek. 

Ha a képekkel továbbhaladunk, Sumedha után azt a képet látjuk, mikor Sakjamuni Buddha egyik előző életében, mint kereskedő, vizet talált a sivatagban. 



A történet pedig a következő: 

Abban az időben, amikor Brahmadatta Kasi tartományban uralkodott, a Bodhisattva kereskedőként született újra. 500 szekere volt. 

Egy napon következő útjára indulván, elindult a sivatagnak. A sivatag homokja olyan finom volt, hogy lehetetlenség volt az összezárt markában tartani az embernek, minduntalan kifolyt az ujjak közül. S amikor felkelt a nap, a homok olyan forróvá lett, hogy képtelenség volt rajta lépni, megégette az emberek lábát. Azok, akiknek mégis muszáj volt áthaladni a sivatagon, mindig elégséges fával, vízzel, élelemmel (olajjal és rizzsel) szerelték fel magukat, és éjszaka utaztak. Nappal pedig kipányvázták az ökröket, ettek, s a hűvösben heverésztek. Amikor lement a nap, felszerelték az ökröket, s indultak tovább. Nem bíztak semmit a véletlenre: tapasztalt vezetőt fogadtak, hogy az a csillagok útmutatása szerint biztonságban vezesse át őket a sivatag másik oldalára. 

Amikor már jó sok ideje vándoroltak, a kereskedő azt gondolta: "No, ezt az éjszakát most pihenve töltjük itt, s utána végére érünk utunknak." Ezért kiadta a parancsot a letáborozásra, kipányvázták a szekereket, és megvacsoráztak. 

A vezetőjük elrendezte élelmiszer tartalékukat az első kordén, majd lefeküdt, s csillagokat nézte maga felett, melyek vezették őket útjukon. Hogy, hogy nem, egyszer csak elaludt, s míg aludt, az ökreik megfordultak, s visszamentek azon az úton, ahonnan jöttek. Az ökrök egész éjjel mentek, így jó messzire kerültek gazdáiktól. 

Amikor a vezető felébredt, kiabálással ébresztette társait: "Állítsátok meg a szekereket! Állítsátok meg a szekereket!" 

Azok rögtön futottak, de az egész nap eltelt, mire vissza tudták hozni a kocsikat az ökrökkel, s rájuk esteledett megint. Az emberek siránkozni kezdtek: "Hiszen ez ugyanaz a táborhely, ahol az előző éjt töltöttük! Elveszett egy napunk, elfáradtunk, nem tudunk továbbmenni; s nem maradt, csak egy kevéske fánk és az összes vizünk elfogyott. Elvesztünk!" Ezzel kifogták az ökröket a szekérből, összetették két kezüket a fejük felett, s mindegyik lefeküdt aludni, reménytelenül, ki-ki a saját szekere alatt. 

De a Bodhisattva ezt mondta magában: "Ha elcsüggedek, ők itt mind meghalnak, velem együtt." S nem feküdt le, hanem egészen reggelig járkált a hűs homokon. Egyszer csak megpillantott egy csomó kura-füvet, amelyről ezt gondolta: "A kura-fű víz nélkül nem maradhat életben itt. Ezért mindenképpen víznek kell lennie alatta valahol". 

Felébresztette társait és megkérte őket, hogy kezdjenek el ásni a fűcsomó alatt. Mikor már legalább 60 könyöknyit ástak, az ásójuk egy kövön csattant; s ahogy a csattanást hallották, kétségbeestek. De a Bodhisattva ezt gondolta "Víznek kell lennie a kő alatt". Ezzel leugrott a gödörbe, s fülét a kőre tapasztva hallgatózott. Hallgatta, merre megy a víz. Meg is hallotta a víz csobogását, felmászott, s hívta az inasát: 

"Fiam, ha most feladod, mind elpusztulunk. Ne csüggedj! Vedd ezt a fémkalapácsot, menj le a gödörbe, s mérj egy hatalmas ütést a sziklára. 
A fiú engedelmeskedett, s bár a többiek mind kétségbeesetten álltak a gödör körül, ő nagy elszántsággal lement és ráütött a sziklára. A szikla kettétört, s már nem volt többé semmi, ami elállja a víz útját, mely feltört a szikla alól, mégpedig olyan magasan, mint egy pálmafa. Nem hogy inni tudtak belőle, de meg is tudtak fürödni. Ezután rizst főztek, megvacsoráztak és megetették az ökröket is vele. Ezután egy zászlóval megjelölték a kutat, majd folytatták útjukat s elértek a kijelölt céljukhoz. 
Eladták minden árujukat, sikeres üzletet kötöttek, jó haszonra tettek szert, majd hazatértek otthonaikba, s mikor eljött az idő, ki-ki tettei szerint távozott evilági életéből. 
És a Bodhisattva ajándékokat adott mindenkinek, s egyéb erkölcsös tetteket hajtott végre, majd számára is eljött az idő, s távozott következő életébe, tettei szerint. 



  




2014. június 4., szerda

Sri Lanka Mesék 3.

Sri Lanka Mesék 3. 

Vijaya király tehát új feleséget kapott Dél-Indiából, nemesi származásút, ám Sri Lankán a karma igen gyorsan és pontosan működik... Nem született fia, akire trónját hagyhatta volna, s 38 év uralkodás után kénytelen-kelletlen ikertestvére után kellett küldetnie Észak-Indiába, Sinhapurába. Bátyja, Sumitta akkor már szintén idős volt (lévén ikrek voltak), ezért fiát küldte maga helyett, Panduvasudévát. Amíg a fiatalember megérkezett, 3 évig Upatissa, Vijaya egyik minisztere uralkodott régensként, Upatissa Nuwarában (a miniszterek egytől-egyik falvakat építettek maguknak, s saját maguk után nevezték el), ma Mannar. 

Panduvasudeva Kr. e. 502-ben megérkezett a szigetre, s átvette a királyságot, szintén Upatissa Nuwarában. (Így valójában Anuradhapura nem az első főváros volt, hanem a harmadik, Thambapanni és U. N. után). 



Mindeközben egy másik szálon futtatjuk a cselekményt: élt egy gyönyörűséges hercegnő Észak-Indiában, akit Bhuddakachchanának hívtak. Olyan szépséges volt, hogy apja, Sakya Pandu nem tudta eldönteni, hogy a több ezer kérő közül kinek adja lányát, így nem tétovázott: egy - már általunk ismert - módszerrel bekvártélyozta lányát egy csónakba, s sorsára küldte az óceánra. A lány csodák csodájára! :-) éppen Sri Lankánál kötött ki, ahol is találkozott a mi Panduvasudévánkkal és örök szerelembe estek <3

A királyi párnak 10 fiú- és egy lánygyermeke született. A lányt Ummadha Cittának hívták. Az asztrológus születésekor megjósolta, hogy majdan fia születik, aki sorra elpusztítja majd nagybátyjait (értsd: a 10 fiút). Ezt persze a szülők nem szerették volna, így egy magas tornyot építettek Citta számára (mint Rapunzelnek), és oda bezárva tartották lányukat. 

Folyt. köv. 
... már kezdek olyan lenni, mint egy szappanopera :D