Ugrás a fő tartalomra

Sri Lanka Mesék 3.

Sri Lanka Mesék 3. 

Vijaya király tehát új feleséget kapott Dél-Indiából, nemesi származásút, ám Sri Lankán a karma igen gyorsan és pontosan működik... Nem született fia, akire trónját hagyhatta volna, s 38 év uralkodás után kénytelen-kelletlen ikertestvére után kellett küldetnie Észak-Indiába, Sinhapurába. Bátyja, Sumitta akkor már szintén idős volt (lévén ikrek voltak), ezért fiát küldte maga helyett, Panduvasudévát. Amíg a fiatalember megérkezett, 3 évig Upatissa, Vijaya egyik minisztere uralkodott régensként, Upatissa Nuwarában (a miniszterek egytől-egyik falvakat építettek maguknak, s saját maguk után nevezték el), ma Mannar. 

Panduvasudeva Kr. e. 502-ben megérkezett a szigetre, s átvette a királyságot, szintén Upatissa Nuwarában. (Így valójában Anuradhapura nem az első főváros volt, hanem a harmadik, Thambapanni és U. N. után). 



Mindeközben egy másik szálon futtatjuk a cselekményt: élt egy gyönyörűséges hercegnő Észak-Indiában, akit Bhuddakachchanának hívtak. Olyan szépséges volt, hogy apja, Sakya Pandu nem tudta eldönteni, hogy a több ezer kérő közül kinek adja lányát, így nem tétovázott: egy - már általunk ismert - módszerrel bekvártélyozta lányát egy csónakba, s sorsára küldte az óceánra. A lány csodák csodájára! :-) éppen Sri Lankánál kötött ki, ahol is találkozott a mi Panduvasudévánkkal és örök szerelembe estek <3

A királyi párnak 10 fiú- és egy lánygyermeke született. A lányt Ummadha Cittának hívták. Az asztrológus születésekor megjósolta, hogy majdan fia születik, aki sorra elpusztítja majd nagybátyjait (értsd: a 10 fiút). Ezt persze a szülők nem szerették volna, így egy magas tornyot építettek Citta számára (mint Rapunzelnek), és oda bezárva tartották lányukat. 

Folyt. köv. 
... már kezdek olyan lenni, mint egy szappanopera :D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Colombo 1. rész - Sri Lanka információk

Mindig mondjuk, Colombóban nem sok a látnivaló. Azért, mert a valódi Sri Lankát nem ott találjátok. De ha valaki mégis ottragadna néhány napra, adunk néhány ötletet, merre menjetek. Mert azért van hová, na...  Két nagy blokk van a fővárosban, ahol érdemes egy-egy sétát tenni. Az egyik a Nemzeti Múzeum környéke, a Függetlenségi Emlékmű, a Gangaramaya Buddhista Templom és a hozzá tartozó Seema Malaka, a Nelum Pokuna, a Viharamahadevi park, a Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a BMICH. Ez a város szíve, a kulturális központ, ahol koncertek, kiállítások, filmvetítések és egyéb rendezvények is előfordulnak. Tulajdonképpen nem is a colomboi rész, hanem Kotte területe ez, de a két város már nagyon régóta összenőtt, mint Buda és Pest :D.  Most a másik "látnivalócsomagról" esik szó, ami teljesen más, mint az előző. Tuktukkal javasolt elindulni, kb. 2 óra hossza alatt meg lehet nézni mindent és még egy kis piacozás is belefér. Azért is érdemes megnézni, mert a gyönyörű épületekkel