Ugrás a fő tartalomra

A kotthu roti

A kottu roti 



A kottu a Sri Lanka-i utcai ételek királya, mindenkinek meg kell kóstolnia, ha erre jár. Nézzük csak, mi is ez: 

apróra vágott roti, zöldségek, tojás, és hús vagy hal, illetve tenger gyümölcse, ki mivel kéri. 


Igen, igen, a jolly joker a roti. A többi mind felismerhető és beszerezhető. A roti lapos, helyi kenyér, amit lisztből, meleg vízből és sóból, illetve pár csepp olajból gyúrunk össze. Itt megnézhetitek: Roti készítése 
Ha elkészült a roti, apróra vágjuk a zöldségekkel együtt, és összepirítjuk a fűszerekkel. 


Wokot ajánlatos használni. Először pár csepp olajon apróra vágott fokhagymát és gyömbért pirítunk, majd erre tesszük az apróra szabdalt zöldségeket (paprika, káposzta, hagyma, sárgarépa, bármi, ami van és szeretjük). Ha hússal vagy hallal szeretnénk készíteni, először azokat kell átpirítani, oici kis darabokban. Só, bors jöhet bőven. Ezután mindezt kitesszük egy tálra, a serpenyőbe öntjük a felszabdalt rotit, ráütünk egy-két tojást, mindezt jól összeforgatjuk, közben nagy lángon pirítjuk 1-2 percig, Visszaszórjuk rá a zöldségeket, összekeverjük és készen is van. 


Egyébként ugyanezzel a technikával készült a fried noodles (sült tészta) és a fried rice (sült rizs) is, csak a roti helyett főtt tésztát, illetve főt rizst használunk. 

 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Sri Lanka nyáron? Ezek megőrültek?

Szó sincs őrületről. Sri Lanka télen és nyáron is szeretettel, csodás programokkal és pláne jó idővel vár Mindenkit. S hogy miért is javasoljuk a nyáron való utazást Ázsiába? Sri Lanka – nyáron, mégpedig gőzerővel. Sokakban merül fel a kérdés, mikor érdemes Sri Lankára utazni, mikor van jó idő, mikor nem esik egyfolytában az eső és a sziget melyik részén melyik évszakban érdemes foglalni. Ezek mind jó kérdések. Az utazó az út tervezésekor egyértelműen figyelembe kell, hogy vegye az időjárási viszonyokat, ha másért nem, hát azért, hogy fürdőruhát csomagoljon-e vagy pedig hócsizmát. „Nyáron biztosan sokkal melegebb van.” Ez a leggyakoribb kijelentés, amit itt hallani szoktunk az időjárással kapcsolatban. S azonnal meg is cáfoljuk. Sri Lanka az az ország, ahol az óceánpartokon egész évben 30 fok van. Na jó, néha lecsökken akár 26 fokra is. Az, hogy télen meleg van nálunk, az nem jelenti azt, hogy nyáron még melegebb, hiszen a trópusi időjárásban nincs akkor hőmérséklet i