Ugrás a fő tartalomra

Rumassala hegy és templom, avagy Szita és Ravana története

Rumassala-hegy és templom, avagy Szita és Ravana története

A Rumassala hegy, avagy ahogyan a gyarmatosítók nevezték, a Buona Vista, már a Ramayanában, a nagy indiai eposzban is szerepel, mivel a legenda szerint Szitát, a híres Rama király feleségét itt rejtette el 7000 esztendővel ezelőtt Ravana, a sziget akkori uralkodója. 

A történet szerint az ördögi Ravana, a démonkirály, akinek 10 feje és 20 karja volt, megleste Rama király gyönyörűséges feleségét, Szitát az erdőben és azonnal beleszeretett. Megbízta a szolgáját, Marichát, hogy az változtassa magát aranyszarvassá, s vonja el Rama és Lakshman figyelmét, és kettesben maradhasson Szitával. Lakshman védelem gyanánt egy képzeletbeli kört húzott Szita köré, és figyelmeztette őt, ne lépjen ki a körből. Ravana azonban vénséges vén koldussá változtatta magát, ételért és italért könyörgött a hercegnőnek, akinek megesett rajta a szíve és kilépett a körből. A koldus azon nyomban visszaváltozott Ravanává, feltette Szitát repülő varázsszekerére, és Sri Lankára hozta, ahol is palotájában rejtette el. 




Útközben Szita a földre dobta nyakláncát, remélve, hogy Rama felfedezi majd a nyomot és megszabadítja. 

Ravana egy évig tartotta Szitát Sri Lankán rabságban, közben újra és újra megkérte, legyen a felesége, de Szita szemérmes és odaadó feleségként minduntalan visszautasította őt, sőt, még egy fedél alatt sem aludt vele sohasem. Inkább mindig a palota kertjében volt, ahol Rama után emésztette magát és már-már az öngyilkosságot fontolgatta. 



Egy éjjel titokban meglátogatta őt a harcos majomisten, Hanumán, aki hírt adott róla, hogy Rama keresi őt. Szita azt üzente Hanumánnal férjének, hogy jöjjön gyorsan, mielőbb mentse meg, különben biztosan öngyilkos lesz. Hanumán ekkor felajánlotta, hogy ő saját maga menti meg Szitát és viszi vissza a hátán Indiába, de a lány visszautasította ezt, mondván, hogy csak a hites ura szabadíthatja ki őt. 

Később az is kiderült, hogy Szita saját tisztaságának erejével is hamuvá égethette volna Ravanát és így saját magát is kiszabadíthatta volna, de tudta, hogy egy nőnek nem erényes az erejét fitogtatni. 




Rama később visszatért Hanumán oldalán és a majomhadsereg élén Sri Lankára és szemtől szembeni harcra hívta ki Ravanát. Szita fellelkesült - ismét együtt lehet szeretett férjével!! De Rama elutasította őt, azzal vádolva, hogy egy másik férfi házában aludt. Szita kínjában halotti máglyára lépett, és erénye beigazolódott, mivel a lángok megkímélték őt. 

Rama ekkor megölelte feleségét, és Hanumánnal együtt visszatértek a királyságba, ahol elfoglalták a trónt. 



Boldogan éltek, egészen addig, míg Rama meg nem hallotta, hogy a háta mögött egy pénzmosó Szita erényét becsmérli. Sajnos, nem a pletykás, hazug embert büntette meg, hanem Szitát, akit minden magyarázat nélkül elzavart a palotából. Szita ekkor már várandós volt ikerpár gyermekeivel, de ennek ellenére meg akart halni. Szerencsére, egy Valmiki nevű bölcs rátalált, és 14 évig védelmezte őt, míg két fiát felnevelte.



Miután Rama elzavarta Szitát, készíttetett egy arany Szita-szobrot, ami a feleségét az ünnepeket helyettesítette mellette. 14 év után egyszer csak hírt kapott egy bátor fiúpárról, akiknek neve Lav és Kush volt. Miután megtalálta őket, azonnal megismerte, hogy ők a gyermekei, és hívta őket a palotájába. Megismerte Szitát is, de nem ölelte meg. Szita úgy döntött, már eleget szenvedett, ezért így szólt az Anyaföldhöz: 
"Ha valóban Anyám vagy, végy vissza méhedbe!"
Ekkor a Föld megnyílt és elnyelte őt. 

Szita azóta is az ideális nő jelképe. 

A legenda szerint Hanumánt Rama gyógyító füvekért küldte vissza Indiába, a Himalájába, hog ezzelbgyógyítsa a Ravana elleni harcban megsérült katonákat, de a 4 legfontosabb füvet - mritasanjeevani, vishalyakarani, suvarnakarani and sandhani - nem tudta beazonosítani. Ekkor iszonyú haragra gerjedt, felemelt egy hatalmas, füvekkel teli Himalaya szikladadarabot, és egészen idáig hozta. Itt aztán leejtette, ezért aztán e hegy azóta is telis tele van gyógyfüvekkel, melyeket a helyi gyógyítók és ayurvédikus orvosok napjainkban is használnak. Az Unawatuna név is ebből a legendából keletkezett: 
Onna Vetuna, azaz "itt esett le". 

Egy hatalmas mágneses anomáliát észlelni itt a hegy környékén, melyet Arthur C. Clarke - aki egyébként 50 évig élt Negombo környékén és több művének színhelyét is Sri Lanka adta - egy meteoritesőnek tulajdonított, és ahogy mondják, még a műholdak is letérnek ennek hatására a pályájukról. 

Tudjuk, hogy a portugáloknak igen rossz hírük volt gyarmatosító korukban, ezért aztán igencsak könnyű elhinni azt a legendát, hogy szándékosan téves fényjelzést adtak le innen a Rumassala-hegyről azért, hogy a konkurensnek számító arab kereskedők hajói zátonyra fussanak. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Colombo 1. rész - Sri Lanka információk

Mindig mondjuk, Colombóban nem sok a látnivaló. Azért, mert a valódi Sri Lankát nem ott találjátok. De ha valaki mégis ottragadna néhány napra, adunk néhány ötletet, merre menjetek. Mert azért van hová, na...  Két nagy blokk van a fővárosban, ahol érdemes egy-egy sétát tenni. Az egyik a Nemzeti Múzeum környéke, a Függetlenségi Emlékmű, a Gangaramaya Buddhista Templom és a hozzá tartozó Seema Malaka, a Nelum Pokuna, a Viharamahadevi park, a Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a BMICH. Ez a város szíve, a kulturális központ, ahol koncertek, kiállítások, filmvetítések és egyéb rendezvények is előfordulnak. Tulajdonképpen nem is a colomboi rész, hanem Kotte területe ez, de a két város már nagyon régóta összenőtt, mint Buda és Pest :D.  Most a másik "látnivalócsomagról" esik szó, ami teljesen más, mint az előző. Tuktukkal javasolt elindulni, kb. 2 óra hossza alatt meg lehet nézni mindent és még egy kis piacozás is belefér. Azért is érdemes megnézni, mert a gyönyörű épületekkel