Ugrás a fő tartalomra

A buddhizmusról képekben 4.

Amikor Buddha egyik előző életében döglött patkányt árult...



Sok sok évvel ezelőtt élt egy nagyon gazdag nemes ember, akit Chullának hívtak. Nagyon bölcs és intelligens volt, aki látta a jövőt. Egy napon, amikor a palotába ment, az út szélén egy döglött patkányt látott meg. Intelligensen, minden asztrológiai tudását összeszedte, és így szólt magában: "Egy döglött patkány egy okos embert gazdaggá tehet."

Egy szegény ember meghallotta ezt, és elvitte a patkányt. Egy másik ember, aki egy közeli gazdag házban dolgozott, éppen eledelt szeretett volna venni a gazdája macskája számára. Meglátta a szegény embernél a patkányt és megvette tőle. 

A szegény ember csekélyke jövedelméből jaggery-t (édességet) vett, majd fogta, és egy tál vízzel kitette az utcára, azoknak az embereknek, akik a virágosok számára szedték a virágokat. Ők visszatértükben egy-egy maroknyi virágot ajándékoztak cserébe a szegény embernek, aki eladta azokat és újabb édességet vásárolt belőle. 
A második napon a virágszedők a virágok felét meghagyták a szegény ember számára, aki leszedte és eladta őket. Az édesség és a virágok ilyen cseréje jó pár napig folytatódott, s a szegény ember megspórolt 8 aranyérmét. 

A következő napon eső és vihar jött, s a királyi kert elpusztult, letörtek az ágak, lehullottak a levelek. A szegény ember felajánlotta, hogy kitisztítja a kertet, ha kap hozzá eszközöket. A kert őre azonnal beleegyezett. A szegény ember odaadta az édességet egy csoport gyereknek, akik összehordták a lehullott, összetört ágakat a kert bejáratához. Az ember, aki edényeket szállított a palota részére, aki éppen kifogyott a fából, felvásárolta az egészet. A szegény ember 16 aranyérmét és 500 edényt kapott érte.

Miután 24 aranypénze volt, a szegény ember változtatott üzletén. Vizet kezdett adni azoknak az embereknek, akik a városi marháknak és lovaknak szállították a füvet. Amikor kérdezték, mit kér cserébe, azt mondta: "Majd egyszer, ha szükségem lesz rá, kérek tőletek valamit". A tengerentúlra utazó kereskedőkkel szintén jó kapcsolatot alakított ki. Egy nap azt hallotta a kereskedőbarátaitól, hogy 500 lótenyésztő érkezik a városba. Így megkérte a fűárusokat, hogy mindegyik adjon neki egy-egy csomag füvet, és megkérte, függesszék fel az árusítást, míg ő el nem adta az összes füvet. 1000 aranyérmét kapott a fűért, mikor eladta azt a lókereskedőknek. 
Egy másik napon meghallotta, hogy kereskedőhajó érkezik a kikötőbe, telis-tele jobbnál jobb áruval. Barátaival kiment a kikötőbe, és előleget adott a kapitánynak az összes árura. Nemsokára 100 gazdag kereskedő ment fel a hajóra vásárolni, de a kapitány elmondta nekik, hogy előttük már valaki leelőlegezte az árut. Így a kereskedők elmentek a "szegény emberhez", aki mindegyiktől 200 aranyat kért, s cserébe megengedte, hogy vásárolhassanak a hajóról. Többé nem volt szegény ember. Kétszázezer aranyat keresett utolsó üzletével. 

Elment hát a bölcs, nemes emberhez, és százezer aranyat adott neki ajándékba. A nemesember nagyon boldog volt, mikor meghallotta a történetet, s nekiadta ennek az állhatatos és hálás embernek a lányát feleségül. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Colombo 1. rész - Sri Lanka információk

Mindig mondjuk, Colombóban nem sok a látnivaló. Azért, mert a valódi Sri Lankát nem ott találjátok. De ha valaki mégis ottragadna néhány napra, adunk néhány ötletet, merre menjetek. Mert azért van hová, na...  Két nagy blokk van a fővárosban, ahol érdemes egy-egy sétát tenni. Az egyik a Nemzeti Múzeum környéke, a Függetlenségi Emlékmű, a Gangaramaya Buddhista Templom és a hozzá tartozó Seema Malaka, a Nelum Pokuna, a Viharamahadevi park, a Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a BMICH. Ez a város szíve, a kulturális központ, ahol koncertek, kiállítások, filmvetítések és egyéb rendezvények is előfordulnak. Tulajdonképpen nem is a colomboi rész, hanem Kotte területe ez, de a két város már nagyon régóta összenőtt, mint Buda és Pest :D.  Most a másik "látnivalócsomagról" esik szó, ami teljesen más, mint az előző. Tuktukkal javasolt elindulni, kb. 2 óra hossza alatt meg lehet nézni mindent és még egy kis piacozás is belefér. Azért is érdemes megnézni, mert a gyönyörű épületekkel