Ugrás a fő tartalomra

Az áprilisi holdünnep - BAK

A holdünnepet Sri Lankán már a buddhizmus előtt is megünnepelték az emberek, szintén vallási ünnepként. Annak ellenére, hogy a szigeten akkor még nem ismerték a naptárat, nem volt nehéz megjegyezniük, mikor vannak ezek az ünnepek: egyszerűen csak figyelték a holdat. :)
Miután a vallások megérkeztek a szigetre, mindenki ki-ki saját hagyománya szerint ünnepelt: a hinduk isteniknek áldoztak, a buddhisták meditációval, szent szövegek olvasásával töltötték az időt (egyébként ma is). Mindannyian azonban egyetértettek abban, hogy ez a nap közelebb hozza őket istenhez, a mennyhez és a megtisztuláshoz, és ezen a napon senki sem dolgozik, hivatalos ünnepnap. 



A Nap, "utazása során" asztrológiai szempontból 12 jegyen keresztül halad, és az ázsiai asztrológia szerint április 13-án lép át a Halakból (Meena) a Kos (Meesha) jegybe. Ilyenkor kezdődik az új év, A Nap Kosban való megjelenése nagy jelentőséggel bír Sri Lankán, ezért ők ekkor ünneplik a szingaléz és tamil újévet. 



Az áprilist BAK havának ismerik a helyiek, mely - egyébként majdnem minden ázsiai országban, mely a mezőgazdaságra épül - igen sikeres, virágzó hónap. A rizs első aratása ugyanis ekkor ér véget, s a BAK hónapban már csak játékok és kellemes időtöltés várja az embereket, telis-tele jókedvvel és örömmel, megelégedettséggel. Ezt a pihenő időszakot ők természetesen összekötik a vallással is. A BAK havi ünnep buddhizmushoz kapcsolódó ünnepe a BAK poya day, avagy BAK telihold napja. 

A BAK telihold ünnep igen nagy jelentőséggel bír mind a buddhizmus története, mind a sziget történelme szempontjából. (Az első időkben, miután Kr. e. 3. században megérkezett ide a buddhizmus, ez a kettő nem vált el egymástól, a király a szanghához erősen kötődött, és viszont; a 16. századtól azonban a gyarmatosítók megjelenésével ez a kettő szétvált.)

BAK poya napon azt ünnepeljük, hogy áprilisban járt Buddha másodszor a szigeten (mindösszesen háromszor jött el Sri Lankára, segíteni az itt élő embereket). Megvilágosodása 5. évében BAK poya napján Jethavanaramayában, Savatti városában üldögélt, és határtalan bölcsessége és együttérzése segítségével igyekezett azokra az emberekre koncentrálni, akik segítségre szorultak. Ekkor látta, hogy a sziget bizony segítségre szorul. 

Abban az időben (Kr. e. 6. század) a szigeten a Yakkhák és a Nágák uralkodtak. A Nágák északon éltek, birodalmukat Nagadeepának nevezték. Két királyuk volt egyszerre, Choolodara és Mahodara. Mahodarának volt egy gyönyörűséges és értékes, drágakövekkel kirakott széke, az édesanyjától kapta. Choolodara, aki az ő unokaöccse volt (húgának fia) szintén igényt tartott a székre. Mivel nem tudtak megegyezni, felfegyverkeztek, hogy harcba induljanak egymás ellen. 
Buddha meglátta, mit okozna ez a háború, ezért elhatározta, odamegy és beszél a királyoknak a béke és az erőszakmentesség értékéről. 



Állt Jethavanaramaya kapuinál egy kiripalu fa, amely egy Samiddy Sumana nevű istenség lakhelye volt. Buddha őt kérte meg, hogy tartson vele a királyokhoz. Amikor megérkeztek, Buddha két Jataka történeten keresztül mutatta meg nekik a béke pozitív, a háború negatív hatásait. A két király meghallgatván a bölcs szavakat, azonnal feladták a háború tervét. 



Ezután Choolodara és Mahodara felajánlotta Buddhának a széket, aki szent adományként elfogadta azt. Ezután a királyok azt kérték Buddhától, adjon nekik valamit, amihez imádkozhatnak. Ekkor Lord Buddha visszaadta nekik az értékes széket. A Nága királyok ezután Dagobát (sztupát) emeltettek a szék fölé, s azt Rajayathana Chatiyának nevezték el. 


Ezen a napon Buddha nem csak a Nagadeepát látogatta meg, de Mahodara apósának kérésére elment a Kelaniya királyságba is (ma Colombo mellett). 
A következő évszázadok során több király is emeltetett szentélyt és ereklyetartót Nagadeepában. 

BAK holdünnepén a Nagadeepa templom - és minden egyéb templom is - tele van emberekkel, akik vallási tevékenységekkel ünneplik Buddha másodszori látogatását. 

Az áprilisi - BAK - poya napon tehát egyszerre ünnepeljük Buddha látogatását, az újév beköszöntét, és az aratás végét, az éltető rizs begyűjtésének végét. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Colombo 1. rész - Sri Lanka információk

Mindig mondjuk, Colombóban nem sok a látnivaló. Azért, mert a valódi Sri Lankát nem ott találjátok. De ha valaki mégis ottragadna néhány napra, adunk néhány ötletet, merre menjetek. Mert azért van hová, na...  Két nagy blokk van a fővárosban, ahol érdemes egy-egy sétát tenni. Az egyik a Nemzeti Múzeum környéke, a Függetlenségi Emlékmű, a Gangaramaya Buddhista Templom és a hozzá tartozó Seema Malaka, a Nelum Pokuna, a Viharamahadevi park, a Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a BMICH. Ez a város szíve, a kulturális központ, ahol koncertek, kiállítások, filmvetítések és egyéb rendezvények is előfordulnak. Tulajdonképpen nem is a colomboi rész, hanem Kotte területe ez, de a két város már nagyon régóta összenőtt, mint Buda és Pest :D.  Most a másik "látnivalócsomagról" esik szó, ami teljesen más, mint az előző. Tuktukkal javasolt elindulni, kb. 2 óra hossza alatt meg lehet nézni mindent és még egy kis piacozás is belefér. Azért is érdemes megnézni, mert a gyönyörű épületekkel