Ugrás a fő tartalomra

Közértben

Ma a strandon kissé megéhezvén 2 étteremben is megpróbáltunk ebédhez jutni, de mivel a sri lankai tempó és a rengeteg turista összeadódott, csupán órák kérdése lett volna az asztalunkon látni a finom kis cordon bleu-t. A második után elhatároztam, inkább otthon készítem el ezt a nem igazán ázsiai eredetű ételt. 

Na, irány a Food City, Dél Sri Lanka leggyakoribb élelmiszerüzlete. Gyakran járunk ide, szinte minden élelmiszert itt szerzünk be. Sri Lankán nagyrészt kötött árak vannak, így teljesen mindegy, melyik boltba megyünk, a sarki kisközértben is ugyanannyiért kapjuk meg ugyanazt, mint a legnagyobb szupermarketben, a Keellsben. 

Szóval, bemegyünk. A fiatalemberek és fiatal eladó kislányok mosolyognak, várják, mit szeretnék. Ebben a boltban nincs friss húsáru, így csakis mirelitben gondolkodom. Kb. 4 fagyasztóláda van a boltban, ebből kettő nem üvegtetejű, tehát gőzöm sincs, mi van benne. A másik kettőben tömérdek mennyiségű fagylalt és sütnivaló krumpli. Bátran megkérdem, van-e csirkemell. Mosolygás: még jó, hogy van. Na, ebből semmire sem következtetek, mert eddig mindenre ezt a választ kaptam, még a szőke hajfestékre is, ami sehol sem volt (na jó, egy titkos helyen mégis megszereztük a buszállomás közelében :-) ). 

Tehát, a kislány máris kiugrik a zöldséges-rizses-tojásos pult mögül és felnyitja az egyik ismeretlen tartalmú fagyasztóládát (tényleg láda! nem szekrény), és a fele cuccot kirámolja. Aztán boldogan felemel egy zacskót, 4 db csirkemellel. Remek, mosolygok vissza, kettőt kérek. 
Igenis, kettőt. Kiált az egyik fiúnak, aki rögtön szalad, s csupasz kézzel kiemeli a 4 db csonttá fagyott csirkemellet a zacskóból. Ugyanúgy, csupasz kézzel megpróbálja kettészakítani, ami persze, nem megy. Párszor odavágja a többi fagyott áruhoz, majd elmegy egy éles késért, és elkezdi vagdalni. Közben többször rámsandít, boldogan, de reménykedve, hátha mégis elviszem mind a négyet. De nem. A hűtőnk ugyanis kicsi, és nem férne be a két csirkemell, csak ha kiveszem a többi cuccot. 

A fiúnak nem megy a szétválasztás, így hív egy pár másikat, és még mindig csupasz kézzel mindenki megpróbál segíteni. Itt már kicsit reménykedtem, hátha a sok érintéstől felolvadt annyira, hogy ketté tudják választani, de nem volt szerencsém. Kezdem felhúzni magam. 

Végső reményül hívják a pénztáros fiatalembert, aki amolyan főnökfélének is látszik. Nagyon kedves, mosolygós, s megkérdi, nem venném-e meg mindet? Már hajlanék rá, így megkérdem, mibe kerül az összes? Lazán megfordul, s a csirkemelleket minden csomagolás nélkül ráhajítja a mögötte lévő zöldségesmérlegre. Bele sem gondolok, mi volt ott előtte!! Itt a zöldségeket nem mossák le, jó földestől árulják. 
Mivel túl sokba kerül, mégis csak a felét kérném. Arcán tanácstalanság, majd felvillan a mosoly, és a 32 hófehér fog: meleg víz! És már szalad is hátra, olvasztani. 

Addig mi beszerezzük a többi hozzávalót, ami ezek után már gyerekjáték, s nemsoká kapunk 2 víztől csöpögő, de immár teljesen megtisztult csirkemellet. Zsupsz, be egy szatyorba, lemérés, majd mehetek fizetni. 

Nézem az arcukat, és nem hiszitek el: BOLDOGOK. Segítettek. Megoldották a problémát. 

Már nem vagyok mérges. Olyan kis édesek. 

És az ebéd jól sikerült. Sri Lankán így megy ez. 



Megjegyzések

  1. Éves Utasbiztosítás - A Travel Guard több kockázati tényezőt lefedő Éves utasbiztosítás védelmet nyújt Önnek összes külföldi útja során, az év 365 napján. Kösse meg már ma Éves utasbiztosítás.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Colombo 1. rész - Sri Lanka információk

Mindig mondjuk, Colombóban nem sok a látnivaló. Azért, mert a valódi Sri Lankát nem ott találjátok. De ha valaki mégis ottragadna néhány napra, adunk néhány ötletet, merre menjetek. Mert azért van hová, na...  Két nagy blokk van a fővárosban, ahol érdemes egy-egy sétát tenni. Az egyik a Nemzeti Múzeum környéke, a Függetlenségi Emlékmű, a Gangaramaya Buddhista Templom és a hozzá tartozó Seema Malaka, a Nelum Pokuna, a Viharamahadevi park, a Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a BMICH. Ez a város szíve, a kulturális központ, ahol koncertek, kiállítások, filmvetítések és egyéb rendezvények is előfordulnak. Tulajdonképpen nem is a colomboi rész, hanem Kotte területe ez, de a két város már nagyon régóta összenőtt, mint Buda és Pest :D.  Most a másik "látnivalócsomagról" esik szó, ami teljesen más, mint az előző. Tuktukkal javasolt elindulni, kb. 2 óra hossza alatt meg lehet nézni mindent és még egy kis piacozás is belefér. Azért is érdemes megnézni, mert a gyönyörű épületekkel