Kandy-járás vonattal

A harmadik főváros - Kandy

Elég nehéz hetünk volt, így a hétvégén Kandybe utaztunk. Eddig egyszer vonatoztunk, Bentotára (ahová innen Unawatunáról 1 óra az út és 100 rúpiába kerül), most egy nagyobb falatot vállaltunk be: Galle-ból Colombóba, onnan Kandybe mentünk el vonattal. Amikor utoljára - egynapos kirándulás keretében Kandyben voltunk, 5 és fél órába telt odaérni kisbusszal. Előrebocsátom: így se volt sokkal több :-)

Előző nap bementünk Galle-ba és lecsekkoltuk a menetrendet. Reggel 7,30-kor indul Galle-ból, 10 órára ér Colombóba, és 10,35-kor indul a másik vonat Kandybe, ami délután 2-re ér oda. 

Másnap reggel fél 7-kor elindultunk, tuktukkal mentünk az állomásig, s olyan hamar odaértünk, hogy még éppen fel tudtunk ugrani az előző vonatra, a 7 órásira. Ennek az volt a hátránya, hogy nem volt szabad ülőhely, s egy ideig állni kellett. Kb. 15 perc múlva valaki leszállt, s így már élvezhetőbb volt az utazás. 

Érdekes, hogy többféle vonat van Sri Lankán, lehet választani normál, expressz, intercity expressz vonatot, de túl nagy különbség sem árban, sem gyorsaságban nincs. Minőségben inkább. Ezt majd a továbbiakban tovább részletezem. Ez a vonat tiszta és kényelmes volt.

Így nézett ki, és 2,5 óra alatt ért fel Colombóba: 

 

 

Egy panorámakép az utastársakról: 

A vonaton majdnem minden állomáson felszáll valaki az utasok szórakoztatásának céljából. Ezt legalábbis mi így értelmeztük, persze, nem így van. Különböző árusok (mogyoró, víz, könyvek, képeslapok, ebédcsomagok árusai; ez mellett vakok, beteg, rászoruló emberek, akik szintén nagyrészt árulnak valamit; ha mást nem, támogatójegyet különböző fesztiválokra; és koldusok, akik pénzt kérnek mindenkitől. 

Az emberek nagy része itt adakozik, ha keveset is, 5-10 rúpiát mindenki adott.

Érdekesség: a vak támogatójegy árusnak, ha megérintetted a karját, akkor a kezedbe nyom egy jegyet és elteszi a pénzt. 20 rúpia volt egy jegy. A Jocó mögött ülő férfi is vett tőle, a vak ember elvette a pénzt (50 rúpiát) és zsebre tette. A férfi szólt, hogy 50-est adott (nagyon kulturáltan, nyugodtan). Erre a vak ember belenyúlt a zsebébe, kivett egy marék papírpénzt, s szó nélkül odanyújtotta a férfinak, hogy vegye el a visszajárót. Megbízott benne, komolyan mondom, ez legtöbbször így van itt Sri Lankán, bennük el sem indul az a borzasztó gondolatömledék, ami bennünk azon nyomban megterem és továbbgondolódik.  Semmilyen érzelmi vagy gondolati pótreakció nem kísérte a cselekményt. Itt sokkal jobban érezni ezt a különbséget.

Ez a kép már Colombo Fort pályaudvarán készült. Készséggel segítenek az ott dolgozó emberek, a férfi a forgalmi pultnál felsorolta az összes utazási variációt: első osztály, másodosztály, harmadosztály, foglalt ülés, nem foglalt ülés. Sőt, mivel előbb érkeztünk, nem kellett megvárni a 10,35-ös Kandy vonatot, a Badullába tartó 9,45-sel el is mehetünk. Kértünk két foglalt ülést a másodosztályra, majd ő elkérte a pénzünket, elnyargalt a pénztárba, s boldogan hozta vissza nekünk a jegyeket: sri lankai módra harmadosztályt (400 rúpia per fő - egyébként ez volt a legdrágább a két nap alatt), de nagyon rendben volt. Rábízott egy néma munkatársára, aki elkísért a várakozóhelyig, ott "őrzés alatt" tartott, nehogy elcsászkáljunk, majd egészen az ülésig vezetett minket. Ott persze elővette a papírját arról, hogy fogyatékos, és őszinte mosollyal elrakta a pénzt, amit adtunk :-)

A Sri Lanka-i emberek nagyon segítőkészek, és a hiedelemmel ellentétben nem csak a pénzre hajtanak. Egymást is ugyanúgy segítik, mint a külföldieket. De azt persze nem bánják, ha egy kis adománnyal pecsételed meg a közös együttműködést. Ahogy egy ismerősünk mondta: boldog vagyok, ha segíthetek neked, de boldogabb, ha adsz egy kis pénzt érte. 

Egy szó, mint száz: ebben az országban nem veszik el a külföldi, mindig talál egy segítő kezet. 

Vasúti pálya...

A 9,45-ös 10 órakor indult :-), ami nem számít késésnek Sri Lankán. 

Indulás után nem sokkal jött a kalauz, akinek nagyon fontos beosztása van: nem csak ellenőrzi, de adminisztrálja is a jegy adatait. Ruhája is mutatja munkája fontosságát: egy altábornagy elbújhat mellette :-)

Jocó megkínálta mogyoróval, ő mosolyogva elfogadta, s visszaballagva a kocsi elejébe, odaadta egy kisgyerekes családnak. 

 

 Kandy az ország közepén található, Colombóból tehát keletnek vettük az irányt, s bizony, elhűlve néztük a tájat. Néhol azt hittük, Magyarországon vagyunk, csak búzamezők helyett rizsföldek mellett vitt az utunk. Egy képet sem volt szívem kihagyni.

 

 

 

 

 

 

 

A vonat sok helyen megállt. Érdekes, hogy az emberek nem próbálnak csalni a jegyekkel, amikor beáll a vonat, mindenki megkeresi a maga osztályát, s oda száll fel. Nem találkoztunk semmilyen afférral a kalauz és az utasok között.  

 Utazik a család: mint mindig, az apuka megható gondoskodással segíti a családot. 

 

 Itt már elértük a hegyeket. 

 

 

  

 Unaloműzés - a 2. órában már ökörködtünk egy kicsit. A sréhen szemközt fiatalember folyamatosan bámult, így muszlim asszony módjára feltekertem a sálamat: ne mondják, hogy ledér vagyok. Ez persze nem akadályozta a bámulásban, amit egyébként szerintem első osztálytól kezdve lelkiismeretesen oktatnak a helyi fiúknak. Pedig a bőröm sem túlságosan fehér már...

 Kandy pályaudvar és a menetrendek. Nagy késések egyébként nincsenek, a mi vonataink mindenhol időre megérkeztek. Ezt útközben hozhatták be, mivel általában 10-15 perccel később indultak el. 

A pályaudvar épülete - a felirat szerint: Nagy Városi Vasútállomás. Egyébként minden nagyobb városnak 2 neve van Sri Lankán: egy angol és egy szingaléz. Kandy szingaléz neve: Nuwara, ami várost jelent. Ugyanígy nagyon sok szó nem szerepel a szingaléz szótárban, csak angol kifejezés van több szóra, így alakult ki a ma beszélt "Singlish" nyelv, amit a szingaléz és az angol közös használatát jelenti.  Pl. Mata ticket-ekai Kolambata  danne, azaz "Kérek egy jegyet Colombóba.

Kandy a szigetország második legnagyobb városa, a sorrendben a harmadik főváros, kulturális központ. Gyönyörű tiszta, a hőmérséklet általában 23 fok körül van,  a hegyek miatt hűvösebb klímájú, mint a sziget szélei.
Itt található a méltán híres Fog-templom, amiről már írtam, ezért most nem fogok. A 13. századtól a 19. századig volt az ország fővárosa (előtte Pollonnaruwa, utána Colombo, azaz inkább a mostani, valódi adminisztratív főváros: Sri Jayawardenapura Kotte; Colombo inkább a kereskedelmi központ), amikor is az angolok kezére került.
A Fog-templom egyébként 10 perc sétányira van a pályaudvartól, csak egyenesen kell menni, ha valaki vonattal érkezik majd.

Pár perc alatt találtunk szállást, majd nyakunkba vettük a várost. Itt most nem szaporítom a szót történelmi, természeti, gazdasági adatokkal, itt utána tudtok olvasni: http://en.wikipedia.org/wiki/Kandy 

A tó az erkélyről. Mesterségesen építették a híres Kandy király, Sri Vikrama Rajasingha idején, 1807-ben. 

Ugyanez esti fényben 

 

 

Jocó kaját próbál szerezni magának. Szingaléz nyelvtudásával mindig leveszi az embereket a lábáról. Nagyon örülnek neki, ha szingalézül beszélünk. Persze, mindig ugyanabba a csapdába esünk: két-három-négy-öt begyakorolt mondatunk után ők elkezdenek hadarni, mi pedig nem értünk, csak néhány szót. S vissza is térünk a mindannyiunk által közepesen beszélt angolra. :-) De azért sose hagyjuk elmenni őket egy-egy új szó, mondat megtanulása nélkül. 

Ebben az étteremben egyébként a sri lankai étel a bejáratnál ki volt rakva, s vegyesen szedtek belőle kérésemre. Nem mondom: mivel helyieknek készült, utána nem volt chillihiányom :-)


Jocó narancsos csirkét rendelt, ami nem kifejezetten szingaléz étel, így kíváncsiak voltunk, hogyan készítik. Miután Jocó rövid várakozás után elordította magát, hogy "Mata badaginiy!" - azaz: Éhes Vagyok!, kedvesen beengedték a konyhába, ahol kiderült, hogy a kisütött csirkedarabokat pici olajon átforralt narancsszörp-szószba hempergetik és narancsszeleteket kevernek hozzá. Meglepő, de nagyon finom volt. 

  Egy nagyon hangulatos kávézó a szálloda mellett, alul pékség.

  

Kandy egyébként nem csak kulturális központ, csodálatos, ősi emlékekkel, de a legmodernebb üzletekben a legújabb dolgokat is meg lehet vásárolni. Készítettem néhány képet, hogy ezt az arcát is megismerhesse mindenki. 

 

 

 

Ez egy csodaszép mandala takaró. Hiába agitáltuk a fiatalembert, nem adta el nekünk: büszkén mutatta meg a több mint 100 ezer rúpiába kerülő hímzőgépet, melynek ez a gyönyörűség a reklámja.  Itt említem meg, hogy mára kiderült: irdatlan birkatürelmük van mindenkihez. Higgyetek nekem, aki minket kibír, és nem küld el a nénikénkbe, az bizony türelmes. Ő csak mosolygott udvariasan és komolyan megválaszolt minden, viccből feltett kérdést. Általában a legtöbb helyen ezt tapasztaljuk, soha nem lepődnek meg, és nem feltételezik, hogy esetleg a bolondját járatjuk velük. 

 

A szállodánk első emelete. Nagyon szép, 19. századi hotel, brit örökség. 

  

 

Biztonsági zár az arab ékszerbolton. Az üveg egyébként simán benyomható :-)

 

 

Ilyen gyalogátkelőhelyet én még nem láttam. Minden irányból, minden irányba. Szokásos szingaléz egyszerűsítés - vagy bonyolítás?  

Paul-Jocó-McCartney gyalogos átkelése. 

  Nem csak a Sri Lanka-i ételt preferáljuk :-) Bár a legnépszerűbb étel itt is rizses, amit úgy hívnak: Chicken PopCorn & Rice (bundás csirkedarabok rizzsel) vagy az indiai származású Chicken Buriyani. 

Ez a Kandy vasútállomás: A varázslatos hegyi királyság melegen üdvözli Önt. A Kandyből Colombóba tartó vonatról nem készült kép. Erről azt kell tudni, hogy már előző nap megváltottuk a jegyünket, helyjegyet kértünk az expressz intercity járatra. Előre örültünk a kényelemnek, gyorsaságnak. Csak egymástól távol kaptunk jegyet, de ez nem probléma: a fiatalember, aki Jocó mellett ült volna (esélye sem volt elfoglalni; mire megérkezett, már ott terpeszkedtem) készségesen átengedte a helyét nekem. Ez komoly: kedvesen, mosolyogva mondta: oké; s mivel nem ehhez vagyok szokva, többször hátrasandítottam, hogy lássam, ahogy utálkozik, de semmi ilyesmivel nem értem tetten.

Másokat is láttam felajánlani a cserét saját maguktól, ha látták, hogy egy család nem tud egy helyen ülni.
Erről jut eszembe: ha a buszon valakinek nem jut ülőhely, akkor aki mellett áll, azonnal elveszi a csomagját, táskáját az álló kezéből, és az ölében tartja, amíg együtt utaznak.

Ám bárki bármit mond, ne higgyetek az elnevezéseknek. Az első vonat (emlékeztetőül: Galle-Colombo) egy sima vonat volt, harmadosztály, és a hírek alapján már rettegtünk az utazástól. Meglepődtünk a szerelvény tisztasága és gyorsasága láttán. Ez alapján nem győztük áldani szerencsénket, hogy Kandyből milyen csúcsvonat-jegyre tettünk szert.

Na szóval, ehhez képest (bocsánat, valljuk be: az elvárásinkhoz képest) ez a Kandy-Colombo szuper-hiper expressz intercity először is olyan mocskos és régi volt, hogy háromszor kérdeztünk rá, biztosan ez-e az, mielőtt felszálltunk.
Másodszor minden bokornál megállt, legalábbis az első órában. Eddig azt hittem, az intercity nem egy kimondott lassú jármű.
Aztán a második órában (azt hiszem, erre mondják: vigyázz, mert megkapod, amire vágysz) olyan iramban kezdett száguldani, hogy a budapesti vidámpark szellemvasútja elbújhat mellette szégyenében, főleg az alagutakban való közlekedést tekintve. Nem túlzok: az ülésen ritkán foglaltunk helyet, inkább alatta, felette, mellette, jobbra, balra rángatózva telt az út maradék része. Ezt szingaléz útitársaink nagyon díjazták: minden alagútba való berohanáskor éles visítozásba kezdtek.  

Ez a hazafelé vonat Colombóból. Olyan, mint a metró nálunk, kemény, egyenes támlájú, kényelmetlen padokkal. Ventillátor a plafonon, mint minden vonaton. Kivételesen bevallották a jegyváltáskor, hogy ez lassú vonat, ami 3,5 órát jelentett Galle-ig. Szó se róla: kibírtuk :-)

Milyen is az ember. A vidámparkos-expressz-intercity vonatos út végén, mikor mindenki cihelődni kezdett, mi is összeszedtük a Kandyben megszaporodott (mindenféle összevásárolt cucmókos) batyunkat, és szépen leszálltunk. A vonat búcsút intett és kirobogott. Mi pedig ügyesen feleszméltünk - na jó, egy helyi ember segítségével - hogy ez bizony nem a Colombo Fort, hanem Maradana, egy megállóval visszább vagyunk ám. Na, jól felhúztuk magunkat. 

Kicsit megnyugodtunk, amikor mondták, itt is felszállhatunk a Galle-i csatlakozásra, vettünk is két másodosztályú jegyet, majd próbáltuk a várakozókból kiszedni, hol kell várakozni a másodosztályú kocsikra. Azt kell mondjam (mert álalában egyértelmű választ nem kapunk semmire), a közönség szavazata alapján a vonat közepe nyert, az elejével versenyezve. Be is vackoltuk magunkat középtájra, erősen megfigyelve, kiket kell majd jól félrelökdösni a felszálláskor, felmértük az erőviszonyokat (mert itt szó sem volt helyjegyről), majd az előrelátás bölcsességének örömében kéjelegve várakoztunk.

Ám hogy ne örüljünk túlságosan, 2 perc múlva behívattak a forgalmista irodába (miért???), ahol elkérték a jegyünket, majd nyugodtan, de határozottan közölték: ez nem másodosztály, hanem harmad, de nyugi, a vonatunk osztály nélküli. Hasznát vettük az elmúlt egy év tapasztalatának: nem ordítottunk, nem röhögtünk, sőt, nem is mondtunk semmit: elfogadtuk. 

S itt következett a legújabb meglepetés: egy teljesen üres kocsit húztak be a peronra, s oda ültünk, ahová csak akartunk. Az ember sose tudhatja. Így aztán az ürömből öröm lett, ugyanis a következő megállóban - a hol eredetileg mi is átszálltunk volna- az emberek már úgy tolongtak, hogy esélyük se volt leülni. 

Igyekeztük a hosszú úton elfoglalni magunkat; én a könyvesboltban vásárolt angol-szingaléz nyelvkönyvekkel (amiket eddig sehol máshol nem kaptam meg!), Jocó pedig a Tavasz, nyár, ősz, tél és megint tavasz című filmet nézte (a szomszédos széken ülő helyi lakos társaságában, aki elől a szexualizálós jeleneteket eltakartuk, félvén, hogy kitoloncolnak az országból :-) ).

Nagyon jól telt az utunk, az ott-létünk, sokat nevetünk, olykor bosszankodtunk, de mire hazaértünk, szépen megaludt a szomszédból vásárolt házi bocitej, életemben először túrót készítettem. Én innen vettem a receptet (http://www.origo.hu/tafelspicc/technologia/20120423-technologia-turokeszites-hazilag.html), de ahogy utánajártam, mindenhol így van, csak van, aki felmelegíti a tejet altatás után, van, aki nem. Én egy kicsit melegítettem rajta. Reggelre tökéletes lett. 

S ma - 1 éve először - túrós palacsinta lesz vacsorára.