Ugrás a fő tartalomra

Hová utazzunk Sri Lankán és miért? - Északi és északnyugati tartomány

Az északi tartomány tamil lakta terület, telis-tele csodás hindu történelmi látnivalóval. Annak idején, a Kr. előtti századokban, amikor még India és "könnycseppje" még össze volt kötve, száraz lábbal keltek át az ide érkezők az Ádám hídján. Ez az állandóan zöld, termékeny sziget jobb megélhetést kínált a dél-indiai tamilok számára, így megkezdődött a bevándorlás, mely hosszú századokon keresztül zajlott. Ma ezen a területen  él a lakosság mintegy 7-8 %-a, ők a Sri Lanka-i tamilok. 

Mivel vallásukat, kultúrájukat megtartották, hindu templomokat emeltek, melyek ma korlátozás nélkül látogathatók. 

Nézzük hát, milyen látnivalókat fedezhetünk itt fel:

  • Annak, aki a körutazását itt kezdi, javasolt a nyugati part mentén, az Északnyugati Tartományon keresztül, elindulni felfelé, Puttalamon keresztül, majd egy kis kitérőt tenni Kalpitiyába, ami a sziget legjobb strandjai közé tartozik. Érdemes 1-2 órát elidőzni itt, mielőtt továbbindulnánk. Mindenképpen megemlíteném még, hogy az Északnyugati Tartományban helyezkedik el Yapahuwa, és Kurunegala ősi fővárosok is, de ezt a Középső Tartomány-beli Dambullából könnyebben meg tudjuk közelíteni, ezért erről majd ott írok részletesebben. 

  • Innen egyenesen észak felé indulunk tovább, és ne lepődjön meg senki, a Wilpattu Nemzeti Parkon keresztül visz az út. így aztán részt vehetünk egy magunk csinálta szafarin is, csak az autónkra vigyázzunk. 




  • A következő látnivaló Mannar városa, és főleg inkább a kikötő. A Mannar félsziget gyönyörű, és nem mellékesen itt játszódik Bizet A gyöngyhalász című műve. Akit érdekel, érdemes utánaolvasni, esetleg az utazás előtt feltölteni az okostelefonra a híres dalbetétet - amit egyébként magyarul is énekelt anno a Záray-Vámosi kettős - és a parton üldögélve meghallgatni. A tamilok régen valóban gyöngyhalászatból is éltek, és már az ősi időkben innen látták el gyönggyel Európát. Nemrégiben újjáépült a híres Mannar híd is.




  • Ezután a gyönyörűséges óceáni átjárón keresztül felérkezünk Jaffnába. Az utat az óceánban építették meg, hatalmas élmény átautózni rajta. Jaffna "Tamilország" fővárosa, kedves, alázatos, intelligens emberekkel, és csodás látnivalókkal. 





  • Aki elindul nézelődni, nem hagyhatja ki a Jaffnai könyvtárat, melyet az 1981-es felégetése óta újjáépítettek. A polgárháború idején a könyvtár Ázsia legnagyobb könyvtára volt a maga 97,000 könyvével. 



  • Mindenkinek látnia kell a híres Nallur hindu templomot - lánynevén Nallur Kandsamy Kovil -, akár egy egész napot szánva rá. A hinduizmust Indiából hozták magukkal a tamil bevándorlók és a mai napig csodálatraméltóan őrzik hagyományaikat és tartják meg fesztiváljaikat. A Nallur fesztivál júliusban kerül megrendezésre, és 26 napon keresztül tart. 




  • Érdemes elidőzni a Jaffnai Erődben is, mely a sziget második legnagyobb erődje. A város déli részén fekszik, gyönyörű kilátással a lagúnákra. Eredetileg a portugálok építették a 17. században. 


  • Következő látnivaló a Sangilean Thoopu, az utolsó tamil király, Sankiliyan palotájának fennmaradt bejárata. 

  • Érdemes meglátogatni a Nainatheevu szigetet, már maga a csónakázás is felemelő élményt jelent. A szigeten található Ambal Devi templomát eredetileg külföldi kereskedőhajósok építették, de a portugálok lerombolták a 17. században. Ambal Devi szobrát azonban a helyiek elrejtették és később a templomot újraépítették a 18. században. 

  • Nagadeepa temploma szintén "must see" látnivaló, hiszen ez az egyik hely abból a háromból, amit Lord Buddha meglátogatott a szigeten. Érdemes a két naga király, Mahodara és Chulodara legendájának utánajárni ;)

  • És a fanatikusoknak még néhány templom: A Kadurugoda Templom, a Naguleeshwaram és a Dambakola Patuna. Ez utóbbi arról híres, hogy a legenda szerint itt lépett partra Ashoka király lány, Sanghamittha hercegnő, aki a női buddhista rend megalapítója és ő hozta magával a Bó fa sarját a szigetre. A Naguleeshwaram templom mellett találjuk Keerimalai forrását, melyet csodálatos módon csak egy fal választ el az óceántól, mégis naturális gyógyvíz tör fel a kútból, mely a helyiek szerint mindent gyógyít ;)





  • Mindezek után maradjunk még egy kis időre a Casuarina strandon, mely sekély vizével az egyik legbiztonságosabb fürdőhely a szigeten. 

  • Miután megnéztünk mindent Jaffnában, elindulhatunk vissza, dél felé, mégpedig az Elephant Pass átjárón keresztül, ami tulajdonképpen az A9-es út. Kilinochchin át vezet és szuperjó a minősége. Mivel a tamilok által lakott területek jóval szegényesebbek, mint a szingaléz részek, itt nagyon kevés járművel találkozunk, gyorsan lehet haladni. 

  • Ezen az úton érkezünk le az Északközép tartományba, ahol Anuradhapurával folytathatjuk kulturális utunkat. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Colombo 1. rész - Sri Lanka információk

Mindig mondjuk, Colombóban nem sok a látnivaló. Azért, mert a valódi Sri Lankát nem ott találjátok. De ha valaki mégis ottragadna néhány napra, adunk néhány ötletet, merre menjetek. Mert azért van hová, na...  Két nagy blokk van a fővárosban, ahol érdemes egy-egy sétát tenni. Az egyik a Nemzeti Múzeum környéke, a Függetlenségi Emlékmű, a Gangaramaya Buddhista Templom és a hozzá tartozó Seema Malaka, a Nelum Pokuna, a Viharamahadevi park, a Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a BMICH. Ez a város szíve, a kulturális központ, ahol koncertek, kiállítások, filmvetítések és egyéb rendezvények is előfordulnak. Tulajdonképpen nem is a colomboi rész, hanem Kotte területe ez, de a két város már nagyon régóta összenőtt, mint Buda és Pest :D.  Most a másik "látnivalócsomagról" esik szó, ami teljesen más, mint az előző. Tuktukkal javasolt elindulni, kb. 2 óra hossza alatt meg lehet nézni mindent és még egy kis piacozás is belefér. Azért is érdemes megnézni, mert a gyönyörű épületekkel