Ó, hogy még nem jártatok itt, kedves Utazók? Nem találkoztatok az Indiai óceán gyöngyszemének ezzel a rejtelmes, lenyűgöző szegletével?
Gondolhatnátok sok nap reggeltől estig tartó kalandozás után: nos, még egy templom. Igazán szép mind, káprázatos és lenyűgöző, a legtöbb párját ritkító… de nem mehetnénk most egy szafarira… egy kis kirándulásra a hegyek közé… egy kicsit a természetbe… vagy a bazárba?
Egy templom, mely saját magában is egy templomot rejt. Templom a templomban. Mint ahogyan az ember is saját maga temploma, rejtve őrzi mindazt magában, ami a lényeg, s el van rejtve a kíváncsi szemek elől. Csak annak mutatkozik meg, aki látni kívánja, fel kívánja fedni, utána akar járni.
Így van ez a Lankathilakával is. Az utazó, aki rászánja magát, mert szeretné felfedni mélyen őrzött titkait, annak kitárul, ott van teljes pompájában. De csak annak az utazónak.
A templom Kandytől nem messze, a Kandy-Colombo útról lefordulva tárul elénk, egy kisebb magaslaton. Szokásos öltözetünkben vagyunk már – váll, térd eltakarva, mezítláb, a lányok kendőben, a fiúk szoknyában. Igen, ekkorra már megtapasztaltátok a férfiak helyi viseletének jótékony hatását, így minden férfi büszkén bújik a színes mintákban játszó szarongokba.
Sok buddhista templomban jártam már, sok vendéggel, de a Lankathilaka mindig újra és újra lenyűgöz. Nem csupán a történetével, hanem az energiájával. A csodás és egyben misztikus hindu szentélyével, melyhez hasonlatosat Sri Lankán még nem láttam. A ragasztóanyag nélkül összerakott mennyezet, melynek téglái tökéletesen illeszkednek egymáshoz, évszázadok óta tartja homályban a hindu istenek otthonát. A halvány megvilágítás, mely még misztikusabbá teszi a helyet, ennél varázslatosabb talán csak egy-egy fáklya fényénél lehetne. Az „ablakmélyedések”, melyek az istenek ábrázolásait rejtik, magasan felettünk. Csak a lépcsőfokokra állva érhetjük el őket, sőt, még akkor sem, hiszen ők Istenségek, hogyan is érhetne emberfia abba a magaslatba?
Minden, minden szigorú szabályok szerint, de harmonikusan megkomponált. Olyan, amit talán csak a régiek tudtak. Sétálunk körben, a kedves bácsi után, aki olyan büszkén mutatja a látnivalókat, mintha csak ő teremtette volna mindezt. S részben talán így is van, hiszen ő itt az őr, a titkok őrzője, a vár védője, az ő kezében a kulcs. Ő is hozzáad az energiához, a rezgéshez, mégpedig pont ezzel a szeretettel, amivel a templom s az istenek irányában viselkedik. S csak mesél, mesél, s a megfelelő időben félreáll, s hagyja, hogy beszippantsuk a mindenséget.
Megilletődve, elmerülve sétálunk kifelé, majd fordulunk a Buddha szentélye felé. Gazdagon kidolgozott, ezer színben pompázó szentélyt rejt a gyönyörű hófehér épület. Tiszteletünket tesszük a Magasztos előtt, megérintjük a korábban az oltáron elhelyezett virágokat, majd összeérintjük a kezünket a mellkasunk előtt.
Namo tassa Bhagavato Arahato Sammam Sambuddhassa.
Megköszönjük a Tanítást. A Tant, mely a világ egyik legősibb erkölcsi tanítása. Mely az embert a sötétségből a megvilágosodás felé vezeti az útján, mint ahogyan a lótuszvirág tör a sötét posványból a fény felé. Hosszú az út, nagy szerencsénkre.
Mert „A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.” Buddha
Megjegyzések
Megjegyzés küldése