Ugrás a fő tartalomra

Shivaratri ünnepe - Sri Lanka

Shivaratri ünnepe - Sri Lanka

Shivaratri (Lord Shiva éjszakája) ünnepe idén február 17-re esik. Sri Lankán is az egyik legnagyobb hindu ünnepnek számít, a legtöbb hindu templomban ilyenkor hatalmas fesztiválokat tartanak.


Ezen a napon Shiva hindu istent és feleségét, Parvatit ünnepeljük, mivel ezen a napon kötöttek házasságot. Egész napon át ünnepelnek, majd egész éjjel tartó virrasztást (jagaran) tartanak. Az ünnepség során a hívők a "Om Nama Shivaya" mantrát mondogatják, mely Shiva szent mantrája. A yóga és a meditáció gyakorlásával minden bűnükért bocsánatot nyernek. Ezen a napon az északi félgömbön az égitestek is mozgásukkal mind az ember spirituális energiájának növelését segítik elő. 

A legenda

A legenda szerint Shiva és Parvati ezen a napon ülték mennyegzőjüket, de ugyanakkor ez Lord Shiva kedvenc napja, egyben a fény napja is, az ő fénye, ki felette áll minden hindu istennek és istennőnek. 




Ezen az éjszakán járta el kozmikus táncát, a Tandavát Lord Shiva. A Tandava egy igen erőteljes tánc, mely az életben a Teremtés, a Megőrzés és a Megsemmisülés ciklusának forrása. 



Egy másik legenda szerint Lord Shiva megmentette a földet egy katasztrofális mérgezéstől, melyet egy tenger bocsátott a világra. Szájába zárta a mérget, de nem nyelte le, hanem ott tartotta, s ettől a nyaka kékre színeződött. 


A kedvenc

Hogy miért Lord Shiva kedvenc napja ez? 

Miután megteremtette a földet az összes teremtményével együtt, Lord Shivát megkérdezte felesége, Parvati, mely hívők és mely rituálé a legkedvesebb számára. Lord Shiva ezt felelte: A Phalgun hónap újholdja utáni 14. napjának 24. órája a legkedvesebb számomra. Parvati ezt elmondta barátainak, akik később továbbadták minden teremtménynek. 

Chitrabhanu király legendája

Shivaratri napján egy bölcs érkezett az Indiában uralkodó Chitrabhanu király udvarába, éppen akkor, amikor az uralkodó böjtöt tartott feleségével.

A bölcs megkérdezte: miért tartasz böjtöt?

A király ezt felelte: azt az adományt kaptam, hogy emlékezhetem előző életem történéseire. Ebben az előző életemben egy vadász voltam Benáreszben, a nevem Suswara volt. Egész akkori életem az állatok és madarak gyilkolásából állt. Egy napon, amikor az erdőben egy szarvast próbáltam elejteni, hirtelen észrevettem egy bokorban a családját, akik nagyon szomorúnak tűntek. Ezért nem öltem, meg, szabadon engedtem. Aznap nem lőttem semmit. Mivel rám esteledett, felmásztam egy belli fára menedékként. A kulacsom kilyukadt, éhes volt és szomjas. Emiatt egész éjjel nem tudtam aludni, csak a családomra gondoltam, akik aggódva várnak otthon. Azért, hogy teljen az idő, sorban szedegettem le a leveleket, és ejtettem őket a földre. 
Amikor másnap hazatértem, vásároltam némi élelmet magamnak és a családomnak, majd enni készültünk. Ekkor egy koldus tért be hozzánk, így előbb őt szolgáltam ki, s mi csak azután ettünk. 

Halálom napján Lord Shiva két küldöttet küldött hozzám, kiknek feladata az volt, hogy lelkemet az ő trónjához vezessék. Ekkor megtanultam, hogy aznap éjjel, a fán, önkéntelenül is Lord Shivának áldoztam, mivel a fa alatt a Lingam volt (Shiva jelképe), ami egész éjjel áldott levelekkel szórtam és a kulacsomból kifolyó vízzel öntöztem. Ezek után sokáig éltem Lord Shiva mellett, mindaddig, amíg királyként újra nem születtem. 

Az ünneplés

Korán reggel már tömve vannak a hindu templomok, öregek és fiatalok, akik áldoznak a Shivalinga előtt, és áldást kérnek magukra és családjukra. Mindez előtt azonban nagyon fontos a megtisztulás (mint minden hindu fesztiválkor), így hajnalban megfürdenek egy szent vizű folyóban. 

A megelőző napon a hívek 24 órás böjtöt tartanak, majd egész éjjel virrasztanak. Belli levelekkel áldoznak a Lingam (Shiva jelképe) előtt, miután tej, bivaly aludttej, ghee, méz, cukor, kókuszital, vaj és rózsavíz keverékével fürdették meg. 

Ezután cinóbervörös krémet kennek a Lingamra, ez mutatja az erényt. 
A hosszú életért gyümölcsöket ajánlanak fel.  
Az egészségért füstölőket gyújtanak. 
A tudásért lámpásokat gyújtanak. 
A megelégedett életért belli leveleket ajánlanak fel. 







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Sri Lanka nyáron? Ezek megőrültek?

Szó sincs őrületről. Sri Lanka télen és nyáron is szeretettel, csodás programokkal és pláne jó idővel vár Mindenkit. S hogy miért is javasoljuk a nyáron való utazást Ázsiába? Sri Lanka – nyáron, mégpedig gőzerővel. Sokakban merül fel a kérdés, mikor érdemes Sri Lankára utazni, mikor van jó idő, mikor nem esik egyfolytában az eső és a sziget melyik részén melyik évszakban érdemes foglalni. Ezek mind jó kérdések. Az utazó az út tervezésekor egyértelműen figyelembe kell, hogy vegye az időjárási viszonyokat, ha másért nem, hát azért, hogy fürdőruhát csomagoljon-e vagy pedig hócsizmát. „Nyáron biztosan sokkal melegebb van.” Ez a leggyakoribb kijelentés, amit itt hallani szoktunk az időjárással kapcsolatban. S azonnal meg is cáfoljuk. Sri Lanka az az ország, ahol az óceánpartokon egész évben 30 fok van. Na jó, néha lecsökken akár 26 fokra is. Az, hogy télen meleg van nálunk, az nem jelenti azt, hogy nyáron még melegebb, hiszen a trópusi időjárásban nincs akkor hőmérséklet i