Ugrás a fő tartalomra

Lankatilaka Templom - Sri Lanka látnivalók

Ezt a 14. században épült templomot a keletről (Trincomalee) hazafelé úton látogattuk meg. Mindenkinek ajánlom, aki Kandyből Colombó felé, vagy Colombóból Kandy felé tart. Méltánytalanul kevés figyelmet szentelnek neki a könyvek és weboldalak. 
Udunuwara település Hiyarapitiya kerületében helyezkedik el, a térképen így megtaláljátok. A szikla neve Panhangala. Az utca neve Lankatilaka Vihara Road. :) Naná :) 

Egyébként a nyugati oldalról is fel lehet menni a templomhoz, ha valaki Colombo felől jön. 


Az eredetileg 4 emeletes templom egy kősziklára épült, melyhez manapság 180 lépcsőfok vezet fel. 



 



A templomot 1344-ben építette IV Buwanekabahu király. A történészek kutatásai alapján a dél-indiai építész, Sthapati Rayar munkáját dicséri az épület, mely polonnaruwai, dravida és indokínai stílust ötvöz. Ha a levegőből tekintünk le rá, az alaprajz egy keresztet mutat (éppen ma olvastam róla, hogy korántsem a portugálok hozták be a szigetre a katolikus vallást; és ami még meglepőbb, a korai keresztábrázolások nem a kereszténységre mutatnak, hanem a kereszt felső és két oldalsó ága, melyek egyenlő hosszúságúak, itt Sri Lankán a Három Gyémántot jelölték)












A négy szintből ma már csak a földszint és az első emelet egy része maradt meg. Az eredeti épület 80 láb magas volt. 

Ahogyan minden buddhista templom, a Lankatilaka is egyben a hindu istenek előtt való áldozásra is szolgál. Vishnu, Saman, Ganésa, Kataragama és Kumara Bandara istenek oltárjait találhatjuk meg. 

Természetesen a Bó fa és a gyönyörűséges, fehér sztupa sem hiányozhat. 

A templom körül a sziklába tamil és szingaléz szövegeket véstek, amelyek a templom szolgáltatásairól és a király által a templomnak adományozott földekről szólnak. 

Amikor lejöttünk, ő várt minket :D








Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Polonnaruwa - Sri Lanka látnivalók

Polonnaruwa városáról is találni az interneten információkat, akár magyar nyelven is, de talán mégis hasznos lehet, ha összeszedjük, hogyan is néz(het) ki a valóságban egy néhány órás kirándulás a Szent Városon belül. Persze, akinek ideje engedi, akár két hétig is barangolhat a területen anélkül, hogy kétszer nézne meg valamit, de lássuk be, nem ez a jellemző. A szerencsések egy napot is rá tudnak szánni, a többségnek azonban egy délelőttje vagy egy délutánja marad, attól függően, hogy mi az aznapi másik programja.  Vallju k be, annak ellenére, hogy közel állunk a "történelem-megszállott" elnevezéshez, mi magunk is csupán néhány órát szoktuk a Szent Városban eltölteni, lévén, hogy van Sri Lankán éppen elég látnivaló; bizony sokszor szükséges felhúzott szemöldökkel, de finoman jelezni a vendég felé - de saját magunk lelkének is -, hogy ideje tovább indulni, más csodákat engedni a szívünkbe és a lelkünkbe.  Még egyszer tehát: a teljesen szubjektív módon kiválasztott he

Miért Sri Lanka? - Sri Lanka látnivalók

Bizony. Miért Sri Lanka?  Azon kívül,  hogy egész évben meleg van,  hogy Sri Lanka még mindig olcsó ,  hogy biztonságossága miatt minden bizonnyal nevezhetjük "India Light"-nak,  hogy itt kapható a világ legjobb minőségű kék zafirja (ugye, hogy szeretnétek olyan eljegyzési gyűrűt, mint Katalin hercegné?) hogy itt ihatjátok a világ legjobb zamatú teáját  és szuper áron lehet megvásárolni a világmárkák termékeit az itt lévő gyárak miatt ...  Bár a fentiek már önmagukban is megérnek egy utazást, de mi most összeszedtünk néhány információt, ami megerősíthet Benneteket, hogy ide tervezzétek a következő utatokat. A sziget annyira változatos, mind földrajzi, mind éghajlati, mind kulturális, mind nemzetiségi szempontból, hogy mindenkinek nyújt megfelelő szórakozást, kikapcsolódást.  Esküvő, nászút, strandolás, történelem, gasztronómia, vallások, sportok, egészség ... bármi érdekel Titeket, itt megtaláljátok, egy helyen, ezen a csöppnyi szigeten, ami Magyarors

Colombo 1. rész - Sri Lanka információk

Mindig mondjuk, Colombóban nem sok a látnivaló. Azért, mert a valódi Sri Lankát nem ott találjátok. De ha valaki mégis ottragadna néhány napra, adunk néhány ötletet, merre menjetek. Mert azért van hová, na...  Két nagy blokk van a fővárosban, ahol érdemes egy-egy sétát tenni. Az egyik a Nemzeti Múzeum környéke, a Függetlenségi Emlékmű, a Gangaramaya Buddhista Templom és a hozzá tartozó Seema Malaka, a Nelum Pokuna, a Viharamahadevi park, a Könyvtár, a Nemzeti Galéria, a BMICH. Ez a város szíve, a kulturális központ, ahol koncertek, kiállítások, filmvetítések és egyéb rendezvények is előfordulnak. Tulajdonképpen nem is a colomboi rész, hanem Kotte területe ez, de a két város már nagyon régóta összenőtt, mint Buda és Pest :D.  Most a másik "látnivalócsomagról" esik szó, ami teljesen más, mint az előző. Tuktukkal javasolt elindulni, kb. 2 óra hossza alatt meg lehet nézni mindent és még egy kis piacozás is belefér. Azért is érdemes megnézni, mert a gyönyörű épületekkel